Rétegkép egy interjúról

Messziről jött ember azt mond, amit akar – ez a szólás jutott eszembe a szombati Népszabadságban megjelent interjút olvasván, amely a miniszterelnökkel készült. Medgyessy nemrég jött haza legutóbbi, franciaországi vakációjáról, a válaszait elemezve úgy tűnik, mintha nem lenne egészen képben a hazai ügyeket illetően. Mintha távolról és valamilyen sajátos objektíven keresztül szemlélné az itthoni helyzetet, fordított gukkeren át, vagy mint Bush elnök, aki – egy, a világsajtót bejárt fotó tanúsága szerint – rajta felejtette távcsövén a lencsevédő deklit. Máskülönben alig érthető meg az a bődületes távolság, amely a magyar valóság és a kormányfő mondandója között feszül.
Az interjúnak természetesen megvan az obligát, unalomig ismert szocreál része: „2004-ben még időben vagyunk ahhoz, hogy megalapozzuk a folyamatos, fenntartható gazdasági növekedés feltételeit”; „éppen ezért vállaljuk az életszínvonal megtartása mellett a gazdaság versenyképességének megerősítését, a fejlesztéseket, az építkezést”; „Az egészségügyben az a célunk, hogy olyan változásokat érjünk el (…), amelyek érzékelhető javulást hoznak a betegek ellátásában” stb. Ezek a semmitmondó panelek a nyolcvanas évek pénzügyi reszortosának készletéből maradtak meg, körülbelül annyit érnek, mint Medgyessy akkori Nagy Főnökének politikai tézise: „Nekünk olyan emberek kellenek, akikre szükségünk van”. Ami ezeknél a lózungoknál némiképp érdekesebbek, azok viszont köszönő viszonyban sincsenek az igazsággal. „Óriási a különbség 2002 és 1998–99 között. Az például, hogy mi be is tartottuk a szavunkat (…) Az első időszakban a rosszabb kormányok csak berendezkednek, egész pályán letámadnak, a jobbak teljesítik, amit rövid határidőre ígértek” – mondja Medgyessy, mintha nem a brutális tisztogatás volna eddig az az egyetlen (titkos) kormányprogramjuk, amit határidőre teljesítettek. És ha az azonnalra ígért intézkedések rendben volnának, nem kellene a 2004-es kezdésről beszélnie.
„Ez a kormány az adócsökkentés kormánya lesz” – emeli fel szavát a miniszterelnök, s így tromfol: „Szeretném megerősíteni: a kormány tudja, mit csinál.” Ez jó hír, mert a látszat esetleg csal. Alább újabb pikáns részlet következik: „Azt is szívesen veszem, ha a civil szervezetek, a nyugdíjasok is elküldik a jelzéseiket. (A Riviérára? – a szerk.) Ami ma biztos, eldöntöttük a költségvetés fő számait, azt, hogy egy százalékponttal, 3,8 százalékkal csökkentjük a költségvetés hiányát. Ehhez ragaszkodom.” Ám az egyéves balliberális kormányzás alatt a drámaian megnőtt államháztartási deficit, a duplájára emelkedett folyó fizetési mérleghiány bármilyen mértékű csökkentése, illetve a nyugdíjak reálértékének – de bármilyen szociális ellátás szintjének – még a megőrzése is kizárják egymást. Az előző MSZP–SZDSZ-kormány úgymond egyensúlyjavító csomagja óta nincs aki elhinné, amit Medgyessy erről ígérget.
Medgyessy ömlengésének harmadik eleme már kifejezetten a politikai aljasság kategóriájába tartozik. „Kis és nagy akarnokok már nagyon sok kárt okoztak ennek az országnak” – szólja el magát, nyilvánvaló kisebbrendűségi komplexusát leplezendő, később az igazságosságról példálózva azt mondja: „Ez a kormány nem a rászorulókkal fizetteti meg a (…) harmincmilliós hitellel megvásárolt villa kölcsönének az árát.” Érdekes csőlátásra vall, hogy kormányának egyik tagja, bizonyos Magyar Bálint legalább egyszeri harmincmilliós kedvezményes villahitele nem jut eszébe. A manapság mindenkit leginkább foglalkoztató ügyről, a brókerbotrányról pedig egy sunyi mellébeszélésre futja tőle: „Ebben az ügyben egyetlen felelős sem élvezhet politikai védelmet. Én már azt is elfogadhatatlannak tartom, hogy ilyet lehet kérni egy politikai párttól.” Medgyessy értékítélete szerint a sokmilliárdos kormány közeli brókerbotrány legsötétebb bűne, hogy a fuldokló Kulcsár egy ellenzéki politikusnál próbálkozott mentőövet szerezni, amúgy sikertelenül. Erre csak azt lehet mondani, a D–209-es előéletének (részleges) ismeretében: ez egy besúgó erkölcsi rendje.
Ámbár abban sem lehetünk biztosak, hogy az egész interjú nem egy marha nagy nyelvbotlás.