Röviden

MTI
2003. 08. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ingyen kínált laktanya
A Heves megyei Verpelét – tíz évvel a helyi laktanya elnéptelenedése után – birtokba vehette a 16 hektáros ingatlant, amelyet most ingyenesen kínál a befektetőknek. Erdélyi István polgármester elmondta: a Honvédelmi Minisztérium azt követően adta át a komplexumot a településnek, hogy
az elmúlt évtizedben hiába kísérletezett az értékesítésével.
A község kizárólag foglalkoztatásbővítés, munkahelyteremtés céljára hasznosíthatja a laktanyát. (MTI)

Történeti Hivatal: szabálytalanságok
A Történeti Hivatal 1997 szeptember közepéig jóváhagyott költségvetés, 1997-ben és 1998-ban szervezeti és működési szabályzat, saját gazdálkodási szabályzatok nélkül működött, 1999-re viszont elkészítette legfontosabb szabályait – derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közleményéből. Az ÁSZ most először vizsgálta az intézmény gazdálkodását, amely idén március 31-én megszűnt, jogutódja az Állambiztonsági Levéltár lett. (MTI)

Internetkuckó az oviban
A ciklus végéig a tervek szerint minden óvodát felszerelnek az „okos kölyök” elnevezésű számítógépes kuckóval – mondta az informatikai és hírközlési miniszter a Művészetek Völgye fesztiválon. Kovács Kálmán közölte: a Sulinet programmal emellett megteremtik az iskolák számára a széles sávú internet-hozzáférést. (MTI)

Mellszobor idősebb Antall Józsefnek
Szülőhelyén, Oroszi községben avatták fel idősebb Antall József mellszobrát szombaton. Dániel Ferenc keramikusművész alkotásának átadásakor Rafal Wisniewski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete felhívta a figyelmet arra, hogy idősebb Antall József menekültügyi kormánybiztosként lengyelek tízezreinek biztosított menedéket a világháború alatt. (H. N.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.