Az al-Kaida áll a robbantás mögött?
Jakarta. Az indonéz védelmi miniszter szerint az al-Kaida terrorszervezet képezte ki Afganisztánban és Pakisztánban a jakartai Marriott luxusszálloda elleni, keddi robbantást elkövetőket. Nagyon sok olyan terrorista van Indonéziában, akit az al-Kaida tanított meg különleges terrorfeladatok elkövetésére – mondta Matori Abdul Djalil pénteken késő este a Makasar városában tartott sajtóértekezletén. (MTI)
Ítélet a casablancai merényletek ügyében
Rabat. Három marokkói szélsőségesre súlyos börtönbüntetést szabtak ki, egy francia állampolgárt azonban fölmentettek Marokkóban a május 16-i casablancai merényletsorozat ügyében indított perben. A Szalafíja Dzsihádíja fanatikus vallási szervezet három tagját hét, tíz, illetve húsz év szabadságvesztésre ítélte egy rabati bíróság „bűnszövetkezet alapítása és terrorcselekmények előkészítése” miatt. (MTI)
Csökkent Bush népszerűsége
Washington. A legújabb közvélemény-kutatás szerint öt százalékkal csökkent egy hónap alatt George Bush amerikai elnök közkedveltsége az Egyesült Államokban: most az amerikaiaknak 53 százaléka elégedett az elnök munkájával, júliusban még 58 százaléka mondta ezt. (MTI)
Kambodzsa: a király támogatja Hun Sent
Phnompen. Norodom Szihanuk kambodzsai király vasárnap támogatásáról biztosította Hun Sennek, a két héttel ezelőtti választásokon győztes Kambodzsai Néppárt vezetőjének kormányfői ambícióit. Közleményében az uralkodó hangsúlyozza személyes semlegességét az ország politikai természetű ügyeiben. (MTI)
Zakajev Amerikáról
Moszkva. Az Egyesült Államok saját stratégiai céljaihoz használja fel Oroszországot, s ennek érdekében támogatja Moszkva csecsenföldi politikáját az Észak-Kaukázusban elkövetett háborús bűnök és népirtás ellenére – idézte Ahmed Zakajevet, a szakadár csecsenföldi mozgalom európai megbízottját a Newsru.com orosz internetes magazin. (MTI)
„Lyukas” légvédelem
Moszkva. Az orosz légtér felét nem védik légvédelmi eszközök – írta hét végi számában az Izvesztyija. Az Oroszország feletti légtér e részét nem pásztázzák rádiólokációs megfigyelő berendezések – idézte a védelmi minisztérium egy illetékesét a lap. (MTI)
Indiai békeüzenet
Iszlámábád. Az India és a Pakisztán közötti vérontás beszüntetésére szólított fel Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök abban az üzenetben, amelyet egy vasárnap kezdődő békekonferencia résztvevőihez intézett. Az indiai kormányfő hangsúlyozta: az erőszak és a vérontás nem vezet megoldáshoz a két ország kapcsolataiban. Az együttműködés és nem a konfrontáció ad választ India és Pakisztán közös problémáira – hangsúlyozta üzenetében Atal Behari Vadzspaji. (MTI)
Feladja az ENSZ?
Kabul. Az ENSZ vasárnap bejelentette, hogy a segélyszervezetek elleni sorozatos támadások miatt felfüggeszti tevékenységét Afganisztán egyes déli részein. A NATO kész megvitatni a békefenntartó erők tevékenységének Kabulon túli területekre történő kiterjesztését. David Singh, az ENSZ egyik szóvivője közölte: a világszervezet missziói egyelőre szünetelnek Hilmend, Kandahár, Uruzgán és Zábul tartományokban. (MTI)
Totális káosz az ellenzéki fejekben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!