Elbocsátják az állami alkalmazottakat
Csehországban 2006-ig 34 ezer fővel csökkentik az állami alkalmazottak számát – adta hírül az MTI a cseh kormány döntését. Ismeretes, hogy idehaza is már többen felvetették e lépés szükségszerűségét. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke korábban úgy fogalmazott: a költségcsökkentés egyik lépése lehetne az állami szférában alkalmazottak számának 50-70 ezer fővel történő leépítése, amivel 120-170 milliárd forintot lehetne megtakarítani. (Cs.A.)
Balla: A lakosság viseli a terheket
Bár a szocialisták a választások előtt azt ígérték, nem lesz gázáremelés, az idén mégis 12 százalékkal többet fizetünk – mondta a Fidesz energiapolitikai szakértője, Balla György. Emlékeztetett egy korábbi ígéretre is: az energiaárak emelésének terheit a kormány nem fogja a lakosságra hárítani, ezzel szemben
a villanyáremelés terheit a lakosság viseli. Balla szerint nem igaz, hogy az EU-csatlakozás miatt kell emelni az áram áfáját, mert az az unióban sem egységes. (MTI)
Az aszály miatt kevesebb a szőlő
A sokéves átlagnál akár 25–40 százalékkal is kevesebb lehet a szőlő a korai, illetve a közepes érésű fajták esetében az egri borvidéken – mondta Dula Bence, az Egri Hegyközség hegybírája. A vízhiány miatt a fürtök súlya 35-40 százalékkal kisebb, és a termés cukorfoka sem megfelelő, a hirtelen jött eső következtében pedig felrepedeztek a szőlőszemek. (MTI)
Nem kell fizetni vízkészletjárulékot
Nem kell vízkészletjárulékot fizetniük április 15-től az öntözési szezon végéig a felszíni vizet öntözésre használó gazdáknak, halgazdaságoknak, illetve az elárasztásos rizstermelést folytatóknak. A felszíni vizek használatakor az alapdíj 2,4 forint köbméterenként. A víz minősége szerinti szorzóval számítják ki a tényleges díjat, amely általában 0,5–1,5 forint köbméterenként. (MTI)
Szélerőmű lesz Csongrádon
Szélerőmű létesítését tervezi Csongrádon a helyi önkormányzat; a négy évszakon át tartó próbamérésre vonatkozó keretszerződést a német Vin-Pro Invent GmbH befektető- céggel a közelmúltban hagyta jóvá a közgyűlés. A próbamérések eredményétől függően 500–1500 kilowatt közötti teljesítményű erőművet terveznek. Az EU-ban az energiafogyasztásnak hat százaléka származik megújuló energiaforrásból, míg hazánkban csak 2-3 százaléka. (MTI)
Áthajthatnak a teherautósok
A korábbi hírekkel ellentétben román oldalon nincs akadálya annak, hogy a Csengersima– Pete közötti határállomáson átkelő teherautók Szatmárnémeti városán áthaladhassanak – mondta Veres János, a pénzügyi tárca államtitkára. Hozzátette: az észak-erdélyi város önkormányzati vezetői arról biztosították, hogy a nehézgépjárművek áthaladhatnak a településen. A sofőröknek az útfelújítások és nagyberuházások miatt kisebb közlekedési nehézségekkel kell számolniuk. (MTI)
Budapesten dőlhet el Ukrajna sorsa – a szakértő elmondta mikor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!