Elfogott terrorista
Washington. A washingtoni Fehér Ház bejelentése szerint elfogták Ázsia legkeresettebb terroristáját, az indonéziai Hambalit, az al-Kaida muzulmán terrorszervezethez kötődő délkelet-ázsiai Jemaah Islamiyah kulcsfiguráját. A férfit Riduan Isamuddin néven azonosították, de Hambali néven is ismert. Állítólag ő a szervezet hadműveleti tervezője Délkelet-Ázsiában. „Elfogása jelentős lépés a terrorizmus elleni globális hadjáratban” – jelentette ki Scott McClellan fehér házi szóvivő. (MTI)
Afganisztáni merénylet
Kabul. Életét vesztette az afgán Vörös Félhold társaság két alkalmazottja, három társuk pedig megsebesült, amikor öt fegyveres tüzet nyitott gépkocsikonvojukra Afganisztán délkeleti részén. A motorkerékpárral érkező támadók szerdán ütöttek rajta a segélyszervezet munkatársainak járművein Gazni tartományban. A fegyveresek a támadást követően azonnal elmenekültek. (MTI)
Tárgyalások Észak-Koreával
Peking. A kínai külügyminisztérium hivatalosan is bejelentette, hogy augusztus 27. és 29. között házigazdája lesz annak a hatoldalú tárgyalássorozatnak, amelyen az észak-koreai nukleáris programmal kapcsolatos kérdésekről lesz szó. Kínán és a két Koreán kívül az Egyesült Államok, Oroszország és Japán képviselteti magát a megbeszéléseken. (MTI)
Türkmén választás 2010 előtt?
Asgabat. Saparmurat Niyazov türkmén elnök a népi tanács előtt bejelentette, hogy 2006-ban vagy 2007-ben elnökválasztást tartanak az országban. A bejelentést, amely Türkmenbasi kikötővárosban hangzott el, az államfő feltehetőleg gesztusnak szánta azok felé, akik bírálják totalitárius kormányzását, és egyben csökkentheti azokat a félelmeket, amelyek szerint élete végéig elnök akar maradni. Döntését azzal indokolta, hogy 2010-ben hetvenéves lesz, és az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy ennél idősebb ember legyen az államfő. (MTI)
Aknarobbanás Csecsenföldön
Moszkva. Négy orosz katona és egy orosz rendőr életét vesztette Csecsenföldön, amikor aknára futott az a páncélozott szállító jármű, amelyben utaztak. Az észak-kaukázusi orosz parancsnokság közlése szerint Csecsenföld déli részén, Vegyeno térségében következett be a robbanás. A jármű további három utasa is megsebesült, őket kórházban ápolják. (MTI)
A nyugdíjasokat veszi célba a Tisza testvérpártjának minisztere














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!