Röviden

Medgyessy dolgozik Medgyessy Péter miniszterelnök tegnap munkába állt – értesült a Magyar Nemzet. Ezzel a kormányfő befejezte kéthetes, a hivatalos közlemény szerint részben Franciaországban, részben a Balatonon töltött nyaralását. Lapunk kérdésére, hogy Medgyessy Péter mely témákkal foglalkozik majd először, a kormányszóvivői irodán azt válaszolták: a miniszterelnök nyilvános programjairól a sajtó időben értesítést fog kapni. (MN) Növekvő gyógyszerköltségek Összesen mintegy 22 milliárd forinttal kerülne több pénz jövőre az orvosságok társadalombiztosítási támogatását fedező, úgynevezett gyógyszerkasszába a Pénzügyminisztérium elképzelései szerint – mondta Máté Dániel szóvivő. Ebből 11 milliárd forintot a januártól bevezetésre kerülő 5 százalékos gyógyszeráfa terheinek enyhítése indokol. (Z. N.) Újabb tisztújítási kísérlet Augusztus 16-ra hívták össze a Magyar Orvosi Kamara küldöttgyűlését, amelyen a testület elnökségének visszahívása lesz ismét a téma. A tisztújítást a közgyűlés küldötteinek egy csoportja kezdeményezte korábban, amiért szerintük az elnökség nem a tagság véleményét képviselte az egészségügyi intézmények privatizációjáról szóló úgynevezett kórháztörvényről való kormányzati egyeztetésen. Emlékezetes: a döntéshez a legutóbbi, július 26-i közgyűlésen nem volt elegendő résztvevő. (Z. N.)

MN
2003. 08. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.