Száguldás a közutakon

Havaria Press
2003. 08. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét sok közúti baleset, karambol történt a hét végén annak ellenére, hogy még augusztusban is tart az ORFK fokozott közúti akciója. A balesetek gyakran végződnek halállal. Így életét vesztette az a kalocsai fiatalember, aki segédmotorjával szombaton reggel szenvedett balesetet a Bács-Kiskun megyei Szakmáron. A húszéves fiúval – szabálytalanul – egy tizenhét éves lány is utazott, aki könnyebb sérülésekkel megúszta az esést. Bukósisakot egyikük sem viselt. A jármű feltehetőleg egy balra ívelő kanyarban sodródott ki, majd felborult.

Közben belehalt sérüléseibe az a segédmotoros kerékpárt vezető 60 éves férfi is, akit Hajdúböszörmény külterületén gázolt el egy vele egy irányba haladó személygépkocsi a 35-ös főút 70-es kilométerszelvényénél tegnap reggel. A rendőrség vizsgálja, hogy a személyautó 24 éves sofőrjét terheli-e felelősség a balesetért.
Egy ember megsérült, mikor öt autó egymásba rohant tegnap délelőtt a Csongrád megyei Balástya közelében. Az 5-ös főút 152-es kilométerénél történt balesetben a három olasz és két magyar kocsi közül egy ki is gyulladt, amit a tűzoltók hamar eloltottak. A mentők a sérültet a szegedi kórházba szállították. Az útszakaszt a helyszínelés idejére lezárták.

Egy ember súlyosan megsérült tegnap reggel Kalocsa közelében, amikor kocsijával – feltehetőleg a nagy sebesség miatt – egy kanyarban kisodródott, majd felborult és az árokba borult. A kocsi összetört, és a benzintartályból nagy menynyiségű üzemanyag folyt a Kalocsát Kiskőrössel összekötő útra. A kalocsai tűzoltók homokkal felitatták a kiömlött olajat és benzint. Az egyedül utazó sofőr kocsijának roncsaiba beszorult, őt a mentősök szabadították ki, és a kalocsai kórházba vitték

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.