Tárgyalásos közbeszerzési eljárás indításáról döntött legutóbbi ülésén az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatósága, az állami felelősségi körbe rendelt három kiemelt környezetvédelmi projekt, a Dunaferr Rt., a Nitrokémia Rt. és a Gyöngyösoroszi Ércbányák Rt. szakértői munkáira – értesítette lapunkat az ÁPV Rt., amely közölte: a nyertes pályázó feladata az lesz, hogy megvalósíthatósági tanulmányokat készítsen – az EU-standardok szerint – a kármentesítési és rekultivációs munkákra, illetve készítse elő az uniós forrásokra benyújtandó pályázatot is.
A Dunaferr esetében ez már nem az első közbeszerzési eljárás lesz, hiszen – mint arról lapunk korábban beszámolt – a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég készíti a vasmű privatizációs stratégiáját. Ugyanakkor július 9-én a Közbeszerzési Értesítőben is megjelent egy másik – az acélmű állami tulajdoni hányadának részvénycsomagja vagyonértékének meghatározására kiírt – ajánlati felhívás is.
Az ÁPV Rt. megítélése szerint a projektek szervesen illeszkednek a Nemzeti fejlesztési tervnek az EU Kohéziós és Strukturális Alapok által rögzített környezetvédelmi prioritásaihoz. Remélhető az is – fogalmazott a vagyonkezelő –, hogy az uniós források igénybevételének lehetősége javítja a Dunaferr Rt. küszöbön álló privatizációjának lehetséges kondícióit.
A társaság közlése szerint a vagyonkezelő igazgatósága hozzájárult ahhoz, hogy a privatizációs szervezet portfóliójába tartozó huszonnégy Volán-társaság közbeszerzési eljárást írjon ki új, menetrend szerinti elővárosi autóbuszok beszerzésére. A hamarosan kiírandó pályázat lebonyolítója a százszázalékos állami tulajdonban lévő Autóbusz-Invest Kft. lesz.
A továbbiakban az ÁPV Rt. igazgatósága tudomásul vette a Nemzeti Lóverseny Kft. és a francia Bouygues között 2002 októbere óta folyó tárgyalások végeredményéről szóló tájékoztatót. Ezt követően a grémium hozzájárult ahhoz, hogy az 1998-ban megkötött adásvételi és fővállalkozási szerződést – egy új egyezségcsomag révén – módosítsák. S ezzel elhárult az utolsó akadály is a Kincsem Park területén létesítendő, nemzetközi színvonalú, multifunkciós lóversenypálya megvalósítása elől – közölte a szervezet. A vagyonkezelő igazgatósága döntött a Konzumbank Rt. értékesítési pályázatának részleteiről is. Az ezzel kapcsolatos hirdetmény augusztus 11-én jelenik meg.
A privatizációs szervezet közlése szerint öten pályáznak a nemzeti olajtársaság, a Mol Rt. privatizációs tanácsadói tenderére. A pályázati dokumentációt tizenhárman vásárolták meg, ám tekintettel a tranzakció összetett voltára, a csomagot megvásárlók közül több érdeklődő megjelent egy-egy pályázó társvezető-szervezőjeként vagy közreműködőjeként.
Mint emlékezetes, az ÁPV Rt. döntött arról is, hogy nyilvános, egyfordulós pályázatot ír ki a Mol Rt. tulajdonában lévő törzsrészvényeinek összetett forgalomba hozatalát lebonyolító befektetési szolgáltató kiválasztására. A pályázati kiírás július hetedikén jelent meg, s erre az ÁPV Rt. nemzetközileg elismert külföldi és belföldi befektetési szolgáltatók jelentkezését várta.
Borongós karácsonyvárás: szomorkodik szenteste előtt az időjárás + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!