Állítólag veszélybe került a tűzijáték augusztus huszadikán, ugyanis a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) nemes egyszerűséggel megfeledkezett a szükséges adatok, okmányok eljuttatásáról. A munkatársak egyebek mellett elfelejtettek területfoglalási engedélyért folyamodni az erre illetékes bizottsághoz, így aztán kérelmüket csak késve, tegnap kezdték el megfogalmazni az illetékesek, márpedig ők is munkában megfáradt emberek, teher van a vállukon meg súlyadó, esetleg Kulcsár sztárbróker sertepertél a folyosón állandó belépővel a zsebében, valakinek vele is foglalkoznia kellett. Nem könnyű így a magyar hazában.
Mi lesz itt augusztus huszadikán, gyerekek?
A Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottságának alelnöke szerint a Szent Gellért rakpartra nem kért engedélyt a hivatal, holott a tűzijátékhoz szükséges pirotechnikai eszközöket csak ennek birtokában lehet kihelyezni, sőt a tervek alapján a munkát már holnap meg kellene kezdeni. Őrület. Ha így megy tovább, a végén nem lesz tűzijáték, ehelyett maximum egymást fogjuk csókolgatni a Városligetben vagy a MeH kihelyezett illetékesét.
Lapzártakor jött a hír, állítólag nincsen semmi gond, minden előkészület időben megtörtént, a MeH a helyén van, a szervezők urai a helyzetnek. Szerintük aljas csúsztatás, hogy veszélybe került a tűzijáték.
Majd meglátjuk.
Borongós karácsonyvárás: szomorkodik szenteste előtt az időjárás + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!