Újabb támadások amerikaiak ellen

MTI
2003. 08. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fallúdzsától 16 kilométerre nyugatra, az iraki al-Falahat körzetében tegnap három akna robbant egy amerikai menetoszlop előtt, s az egyik jármű kigyulladt. Egy iraki szemtanú szerint több amerikai megsebesült, és három irakit letartóztattak. Az amerikaiak két harckocsival és három páncélozott harcjárművel lezárták a körzetet, és helikoptereket küldtek föléje. A francia hírügynökség korábbi beszámolója szerint aznap reggel megtámadtak egy amerikai katonai konvojt a Ramádi és Fallúdzsa városok közötti autósztrádán. Mint az AFP tudósítója jelentette, a támadók a Bagdadtól 75 kilométerre nyugatra fekvő Halidíjánál eltorlaszolták az utat. Egy szemtanú szerint két katona megsebesült. A helyszínen hat katonai jármű és mintegy 15 amerikai katona tartózkodott.
Közben Tikrítben pénteken megkezdődött az első iraki polgári védelmi erő kiképzése, amelynek majd az amerikaiaktól kell fokozatosan átvennie e feladatot Irakban. A törzsi vezetők által kiválasztott ötven fiatalember háromhetes intenzív kiképzésen vesz részt Szaddám Huszein volt diktátor egykori palotájában, amely most a 4. amerikai gyalogsági hadosztály főhadiszállása. Steve Russell amerikai alezredes az AP-nek elmondta, hogy hamarosan hasonló kiképzések kezdődnek Irak más városaiban is. Az iraki polgári védelmi milíciák kezdetben együtt járőröznek az amerikai katonákkal, de később várhatóan a fő infrastrukturális létesítmények és kormányépületek védelme lesz a feladatuk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.