Valódi párbeszédet követelnek

Bákonyi Ádám
2003. 08. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendkívüli, csak az adókkal foglalkozó tárgyalásokat sürget az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) Wittich Tamás.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke ugyanis elfogadhatatlannak tartja, hogy az OÉT holnapi ülésén „középtávú gazdasági program” című napirendi ponttal helyettesítsék az adókkal és járulékokkal kapcsolatos részletes vitát. – Nem tudjuk elfogadni a munkavállalókat, nyugdíjasokat hátrányosan érintő, egyoldalú kormányzati bejelentéseket – mondta Wittich. Az elnök hangsúlyozta: az idei bérajánlásról szóló megállapodást azért fogadták el, mert a kormány ígéretet tett arra, hogy 2004-ben az átlagjövedelmek kikerülnek a legmagasabb adózási sávból. – Ennek megváltoztatása elfogadhatatlan – jelentette ki Wittich Tamás.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint Medgyessy Péternek meg kell jelennie az OÉT előtt, és minden pozitívumot, illetve negatívumot felvállalva be kell számolnia az ország, a kormány és a költségvetés helyzetéről. – A szakszervezetek nem tudják már tovább elfogadni, hogy hallanak valamit az OÉT-ben, aztán minden megy tovább a maga útján – hangsúlyozta Borsik János. Emlékezetes: a kormányváltást követően a miniszterelnök kijelentette, hogy az új OÉT-ben már nemcsak a szűken vett munkaügyi, hanem társadalmi, gazdasági kérdésekben (adó, járulékok, költségvetés) is kifejthetik álláspontjukat és megtehetik javaslataikat a szakszervezetek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.