Vándorkereszt a szegedi nagybúcsún

Bálint József
2003. 08. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hét végén több ezer zarándok tekintette meg Szegeden az alsóvárosi nagybúcsún azt a vándorkeresztet, amelyet II. János Pál pápa a katolikus ifjúsági világtalálkozónak szentelt meg. Tavaly Torontóban állt a fiatalok előtt, majd innen indult világ körüli útra. Azóta több mint harminc országba jutott el, most pedig Közép-Európa államaiban viszik körbe abból a megfontolásból, hogy segítse a „lelki szempontból elmaradott országok”, köztük hazánk fiataljait is az Istennel és egymással megvalósítandó kiengesztelésre.

Szegedre érkezésének az is okot adott, hogy annak a ferences kolostornak a templomában tartották a Havasboldogasszony tiszteletére rendezett hagyományos búcsút, amelyet ötszáz évvel ezelőtt szenteltek fel, és még a török hódoltság idején sem kényszerültek a bezárására. A vándorkeresztet az elkövetkező napokban még hat magyarországi településen állítják fel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.