A Tisza-túrát szervező Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség kimutatása szerint a résztvevők száma 40 százalékkal magasabb, mint a tavalyi esztendőben. Ebben az évben először a tengerentúlról, az Amerikai Egyesült Államokból és Kanadából is érkeznek túrázók.
Az útvonal idén hosszabb a tavalyinál: a legkitartóbbak a kárpátaljai Bustyaházától Szegedig evezhetnek. Szatmárcseke, Tivadar, Vásárosnamény, Tokaj, Szolnok, Csongrád, és a végállomás, Szeged épített és természeti környezete csodálatos látványt nyújt a résztvevőknek. A Tisza felső szakaszán bizakodók a vízi túrákat szervező szolgáltatók is, akik ebben az évben mintegy tízezer látogatót várnak, ami – ha realizálódik – eléri az ezredfordulós szintet. A Hajdúnánási Gyógyvizű Fürdő fejlesztéséhez fűzött remények máris beigazolódni látszanak, ugyanis a létesítményt a tavalyi év azonos időszakához képest 27 százalékkal többen keresték fel. A fejlesztés 320 millió forintba került, ebből a Széchenyi-terv pályázatán több mint 154,5 millió forintot nyertek. A pénzből a gyógymedencék kivételével minden medencét – még a pancsolókat is – vízforgatóval szerelték fel. A sportmedence feszített víztükrű, kicserélték a burkolatot, szépítették és bővítették a parkot, a sétányokat, emellett számos szabadtéri zuhanyt és öltözőt helyeztek üzembe.
A nomád életet kedvelők és az azzal ismerkedni szándékozók részére szervezi immár harmadik alkalommal a hajdúnánási ökológiai tábort az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 2003. július 20. és 27. között a település határában lévő táborban. Egyebek mellett madártani alapismereteket sajátíthatnak el a résztvevők, de megismerkedhetnek az alternatív energiaforrásokkal, népi mesterségekkel is. Emellett lesz evezés Tokajtól Tiszalökön át Hajdúnánásig és nem maradnak el a lovas programok sem.
A hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeumban állandó kiállítások várják az érdeklődőket: a település történetét és népéletét bemutató tárlat mellett megtekinthetik Cseh Gusztáv és Miskolci László műveit, a Nemzetközi Modern Múzeumban hazai és nemzetközi kortárs művészetet bemutató kiállítást láthatnak, a Fazekas-házban pedig Fazekas István, a népművészet mesterének kiállítása tekinthető meg. A debreceni Kortárs Galériában augusztus 12-ig a kortárs festők és grafikusművészek nyári témájú alkotásaiból készült tárlat látogatható.
A szolnoki Damjanich János Múzeum időszaki kiállítótermében a nyár végéig Fazekas Magdolna festményeit nézhetik meg.
Nyári programok az észak-alföldi régióban
Elnevezés Helyszín Időpont
Jászberényi nyári vigalmi napok Jászberény július 31.–augusztus 10.
Etnozenei folkfesztivál Szolnok augusztus 19–21.
Zongorafesztivál Tiszadob augusztus 6–10.
I. Jászsági népi ételek fesztiválja Jászberény augusztus 8–9.
XVI. Nemzetközi Mézvásár Jászberény augusztus 9.
Nagycserkeszi dinnyenapok Nagycserkesz augusztus 9–10.
Zöldalmakarnevál Porcsalma augusztus 10.
Szatmári zenei napok Hat településen augusztus 13–19.
Debreceni Virágkarnevál Debrecen augusztus 15–20.
37. Nyírbátori zenei napok Nyírbátor augusztus 16., 18–23.
2. Liget gyermeknéptánc-fesztivál Mándok, Fényeslitke augusztus 16–17.
Szakolyi napok Szakoly augusztus 18–20.
Népi ételek gasztronómiai fesztiválja Túristvándi augusztus 20.
Halászléfőző verseny Túristvándi augusztus 21.
Szilvalekvárfőző verseny Szatmárcseke augusztus 22–23.
Túri vásár Mezőtúr augusztus 24.
Szenke-parti nagyvásár Penyige augusztus 24.
Diófesztivál Milota augusztus 30.
Daróci kenderesi napok Beregdaróc szeptember 5–6.
VIDOR-fesztivál Nyíregyháza szeptember 6–13.
30. Nyírségi ősz és gyümölcskarnevál Nyíregyháza szeptember 12–14.
Sütőtökfesztivál Nagydobos szeptember 20–21.
32. Debreceni dzsessznapok Debrecen szeptember 25–28.
PM Orban Reveals Plans for the Christmas Break + Video















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!