Vérengzés Fallúdzsában

Hírösszefoglaló
2003. 08. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két támadó meghalt és több amerikai katona megsebesült tegnap az iraki Fallúdzsa közelében történt incidensben. Négy iraki férfi páncéltörő rakétagránátokat lőtt ki egy amerikai katonai konvojra. A négy támadó közül kettőnek sikerült a helyszínről elmenekülnie – tudta meg az AFP francia hírügynökség. Szemtanúk szerint a két terepjáróból és három csapatszállító járműből álló konvojt először rakétákkal lőtték az iraki támadók, majd Kalasnyikov gépkarabélyokkal és pisztolyokkal nyitottak tüzet az amerikaiakra. Szintén szemtanúk mondták el, hogy az amerikaiak három személyt őrizetbe vettek az incidens után.
Ugyanakkor először kerültek nehéz helyzetbe Irakban az ott szolgálatot teljesítő lengyel katonák; péntek hajnalban aknavető-támadás érte logisztikai táborukat. Öszszesen öt aknagránát csapódott be táborukba, amely a közép-iraki Hilla település közelében fekszik. A támadásban azonban senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett – közölte Eugeniusz Mleczak, a lengyel védelmi minisztérium szóvivője. Irak középső – síita többség által lakott – övezetében tucatnyi ország mintegy 9200 katonája három dandár kötelékében szolgál majd lengyel parancsnokság alatt, köztük a magyarok is. Az iraki békefenntartáshoz ígért magyar szállító zászlóalj több mint ötvenfős előkészítő részlege kedden foglalja el végleges állomáshelyét a Bagdadtól mintegy 100 kilométerre délre fekvő Hillában, míg a teljes 300 fős magyar zászlóalj augusztus közepén érkezik meg – nyilatkozott e héten Tokovitz József ezredes, aki Magyarországot képviseli az amerikai Középső Parancsnokság tampai főhadiszállásán.
Újabb, Szaddám Huszein volt iraki elnöknek tulajdonított hangfelvételt tett közzé pénteken az al-Dzsazíra katari központú arab műholdas hírcsatorna. Az al-Dzsazíra szerint a felvétel öt nappal ezelőtt készült. Az üzenetben Szaddám Huszein arra szólítja fel az irakiakat, hogy óvják meg az állam és egykori pártja, a Bász párt javait, amíg a dolgok rendeződnek. A legutóbbi, Szaddám Huszeinnek tulajdonított hangfelvételt az amerikai hírszerzés csaknem bizonyosan hitelesnek minősítette. Az amerikai kormány azt akarja, hogy ha élve elfogják Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnököt, egy iraki különleges bíróság ítélkezzék a volt diktátor felett az emberiség elleni bűntetteiért – írta tegnapi számában a The New York Times. Csütörtök este Washingtonban megerősítették, hogy az Irakban állomásozó amerikai katonai egységeknek már rendelkezésre bocsátottak azt a hat fotót, amelyek azt próbálják ábrázolni, hogy milyen lehet most a menekülő Szaddám Huszein külseje. Kiszivárgott, hogy az egyik kép a megszokott bajusz nélkül, egy másik szakállal, egy harmadik pedig ősz hajjal mutatja a bukott diktátort.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.