Kissé ideges hangulatban nyitott tegnap Frankfurtban, a New York-i és washingtoni merényletek második évfordulóján a 60. nemzetközi autókiállítás (IAA). Nyitáskor bombariadó miatt két órán át a vásárvárosnál lévő vasúti megálló is zárva tartott. A készültséget végül feloldották. A szervezők arra számítanak, hogy ebben az évben 850 ezer látogató zarándokol majd el az autóújdonságok Mekkájába. Bíznak abban is, hogy ez felélénkíti az autópiacot, hiszen az európai járműgyártók szövetsége, az ACEA szerint augusztusban az újautó-eladások Nyugat-Európában 4,7 százalékkal estek. Felvételünkön az olasz Fiat csoport legújabb fejlesztése, az Alfa Romeo Spider látható.

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV, lejár egy határidő!