A Fővárosi Bíróságon már a törvény életbelépése előtt fél évvel megkezdték a szakmai felkészülést az új feladatokra. Eközben azt tapasztalták, hogy némely jogszabály olyan mértékben szorul értelmezésre, ami már-már megengedhetetlen a bírói döntésnél – bocsátja előre Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság büntetőkollégiumának vezetője. A nyári ítélkezési szünet alatt folyamatosan intézték a halaszthatatlan, így az óvadékkal kapcsolatos ügyeket is. Az augusztus 31-én elkészült kimutatás szerint 128 óvadék iránti kérelmet terjesztett elő a védelem. Jelentős az elutasító határozatok száma, és eddig 35 esetben fizették be az óvadékot.
– A nagyon súlyos ügyekben – mint például az embercsempészet, a nagy értékű adócsalások vagy más, „fehérgalléros” bűncselekmények esetében nem egyezett az óvadék lehetőségével élni kívánó védelem és a döntést hozó bíró álláspontja. A főváros kerületeiben beadott és ott megfellebbezett ügyekben mi döntöttünk. Ugyanakkor a nálunk hozott első- és másodfokú ítéletek nyomán benyújtott fellebbezések a Fővárosi Ítélőtáblán emelkedtek jogerőre. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a jelenlegi jogszabályból bizonyos alapkérdések nem értelmezhetők egyformán. Bizonytalanná vált például, hogy az óvadékkal kapcsolatos ügyekben hozott határozatok mely részei fellebbezhetők.
– Kifejtené pontosabban, miről van szó?
– Az előzetes, magas szintű szakmai tanácskozások során kialakult álláspont szerint az ügyész csupán azért fellebbezhet, ha megszüntetjük az előzetes letartóztatást, és az óvadék ellenében szabadlábra helyezik a terheltet. Az általunk kimondott ítéletekben az említett elvi megegyezés alapján az szerepel, hogy a kiszabott óvadék összegszerűsége nem fellebbezhető. Ám úgy tűnik, az ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság más gyakorlatot kíván követni. Erre több olyan döntés mutat, amelyben az ítélőtábla az ügyészi fellebbezés nyomán megemelte az általunk kiszabott óvadékot. Ezt az eltérő bírói gyakorlatot a Legfelsőbb Bíróságnak fel kell oldania.
E vonatkozásban érintett a két vidéki ítélőtábla is, s félő, hogy ily módon éppen az eljárás lényege, a gyors bírósági eljárás sikkad el – magyarázza tovább a fonákságokat a bírónő. Természetesen egyetért azzal az érveléssel, hogy ha az óvadék intézménye más országokban bevált, itt is meg kell tanulni „használni”. A jogszabályt hiányosságai és ellentmondásai miatt nem tartja jónak, véleménye szerint a szabályozás is felszínes. Ezt még akkor is szóvá kell tenni, ha talán az mindennek a célja, hogy a gyakorlat legyen a „próba” – szögezi le Frech Ágnes. Aggálya továbbá, hogy ha az óvadékos ügyekben minden tekintetben fellebbezés történik, az ítéleteket a fellebbviteli bíróság fogja meghozni, és így szó sem lesz azonnali szabadlábra helyezésről. Egyébként is időt vesz igénybe, amíg jogerőssé válik az ítélet, és a bíróságra az óvadék befizetését igazoló csekk megérkezik.
– Milyen keretek között mozogtak az eddig megállapított összegek?
– Nálunk harmincmillió forint volt a legmagasabb tétel, amit egy olyan külföldi állampolgár fizetett be, akit csempészettel gyanúsítanak. Egy másik esetben huszonötmillió forintot állapítottunk meg, itt – tudomásom szerint – eddig még nem sikerült előteremteni a pénzt. A skála meglehetősen széles: vannak százezres összegek is.
– Miként lehet „igazságosan” megállapítani, hogy milyen a gyanúsított valódi anyagi helyzete? Az óvadékos ügyekkel kapcsolatos többletfeladatokhoz milyen anyagi, technikai háttér áll rendelkezésükre?
– A kényszerintézkedésekkel kapcsolatos döntések hihetetlenül megterhelték a bíróságokat. Nem iratok alapján döntünk, hanem tárgyalást tartunk, ahol meghallgatjuk a feleket. Külön kutatómunkát igényel, hogy e tekintetben is megalapozott döntést hozhassunk. Hiszen már a pénzbüntetések kiszabásánál is szembesültünk azzal, hogy a valós jövedelmi, vagyoni viszonyokat milyen nehéz megállapítani. Erre ugyanis a hazai nyilvántartási rendszer teljesen alkalmatlan. Ezért attól a személytől, aki a terhelt helyett az óvadék kifizetését vállalta, minden esetben megkértük, a tárgyalásra hozza magával a jövedelmi viszonyaival és az ingatlan-nyilvántartásával kapcsolatos okiratokat. Ha ez nem volt lehetséges, a terhelt és az óvadékot magára vállaló személy elmondása alapján próbáltuk kideríteni, hogy rendelkezésükre áll-e az óvadék fedezete.
Jogalkalmazás egy fillér nélkül
– Az összeg megállapítása különösen kényes kérdés. Mit vesznek alapul?
– Két fontos mérlegelési szempontot kell összhangba hoznunk. Az óvadéknak olyan mértékűnek kell lennie, hogy ha az ezzel kapcsolatos szabályokat megszegik, az érintetteket érzékenyen érintse az öszszeg elvesztése. Ugyanakkor lényeges, hogy sem a terhelt, sem aki helyette befizeti a pénzt, anyagilag ne kerüljön lehetetlen helyzetbe.
– Hoztak-e az utóbbi veszély miatt elutasító döntést?
– Több esetben tapasztaltuk, hogy az előzetesben lévő személy olyan hozzátartozókat kért meg az óvadék letételére, akik szinte nincstelenek. Mivel előreláthatóak voltak mindennek negatív következményei, az ilyen hátterű kérelmeket elutasítottuk. Az óvadék célja ugyanis semmiképpen nem lehet az, hogy emberek még rosszabb helyzetbe kerüljenek. Azt sem kívánjuk elősegíteni, hogy a „fizetési kényszer” miatt újabb bűncselekményekre kerüljön sor. Az új jogszabály az előzetes letartóztatás időtartamát három, fiatalkorúak esetében pedig két évben maximálta. Előfordult olyan ügy, hogy az illetőt már két esztendeje fogva tartották és számítani lehetett rá, hogy a tárgyalás kitűzéséig újabb fél év telik el. Az ilyen esetekben, különös tekintettel a szociális háttérre, óvadék nélkül is el lehet rendelni a szabadlábra helyezést, mint ahogy én is hoztam ilyen döntést.
– A jelenlegi szabályozás szerint, ha megszegik az óvadékkal kapcsolatos szabályokat, a pénz az államra száll. Lehet e már tudni, hogy mire használják fel?
– Ez még nincs tisztázva. Egyébként rendkívül igazságtalannak tartanám, ha nem kerülne vissza a bíróságok költségvetésébe. Ugyanis minden teher, többletmunka nálunk jelentkezik, s ehhez semmiféle anyagi, technikai forrást nem kaptunk. Kivéve azt, hogy az összes új feladathoz tizenöt bírói státussal bővült a létszám. Egyelőre fogalmunk sincs arról, hogy miből fogjuk kifizetni az új törvény végrehajtásával járó többletköltségeket. Többek között a tetemes szakértői, tolmácsolási, fordítási díjakat. Nem is értem, hogyan sikerült egy jogszabályt úgy előterjeszteni és elfogadtatni, hogy annak alkalmazására egy fillért sem szántak.
Az említett 128 fővárosi óvadékos ügyben a Fővárosi Bíróság döntését a Fővárosi Főügyészség – két kivétellel – megfellebbezte. Ez azért is elgondolkodtató, mert az óvadék ellenében történő szabad lábon való védekezés, ha annak szabályait megszegik, a vádirat utáni szakaszban lévő ügyekben a bírók számára jelent kockázatot. Nem beszélve arról az alapvető fordulatról, hogy a törvény szerint ez a védekezési forma immár állampolgári jog. Ugyanakkor nyugtalanító, hogy a jelenlegi törvényből a többszöri átdolgozással és a parlament jóváhagyásával eltűnt egy, a társadalomra nézve némiképp megnyugható passzus. Miszerint: az óvadék nem alkalmazható akkor, ha szándékos bűncselekménynél a büntetési tétel meghaladja a nyolc évet. Így nem csoda, ha sokan aggodalommal figyelik, hogy már a törvény életbelépése óta eltelt rövid időben emberöléssel vagy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított személyek is „megválthatták” szabadságukat. De nem övezi túlzott szimpátia azért sem az óvadék intézményét, mert sokak szerint jelenlegi formájában nem szolgálja a törvény előtti egyenlőséget, mivel az óvadék jelenleg csak készpénz lehet. Utóbb annyi könynyítés történt, hogy bankkártyafizetéssel is helyettesíthető. De ez a megoldás sem enyhíti kétségeinket a lényeget illetően.
– Igen, felmerültek bennünk szakmai aggályok az óvadék gyakorlati alkalmazását illetően – mondja Nyilasi Gyula, a Fővárosi Főügyészség nyomozásfelügyeleti osztályának vezetője, majd így folytatja: – Ahhoz, hogy a lehetőséggel élni tudjon valaki, mozgósítható anyagi többletre van szüksége. Ez pedig a legszegényebbeknek, vagy mondjuk a hajléktalanoknak nem áll éppen rendelkezésükre. Bár lehetséges, hogy a törvényalkotók arra gondoltak, a hajléktalanoknak is lehetnek módos hozzátartozóik, vagy ily módon is segíthetik őket a karitatív szervezetek.
Buzgó védő, szökött ügyfél…
– Úgy vélem, mindez legfeljebb a mesék birodalmában fordulhat elő, s nem a mai magyar valóságban. De komolyra fordítva a szót, mi a magyarázata annak, hogy a Fővárosi Főügyészség csaknem minden eddig tárgyalt óvadékos ügyben fellebbezést nyújtott be?
– Tény, hogy a fogva tartó intézmények túlságosan zsúfoltak, és valóban megfontolandó, hogy minden esetben indokolt-e a letartóztatás fenntartása. Ám visszatekintve a július elseje óta eltelt időszakra, úgy tűnik, hogy kezdetben a bíróságok könnyebben fogadták el az óvadék iránti kérelmeket, és döntöttek mellette. A mi álláspontunk az, ha a letartóztatásra azért került sor, mert előzőleg – kellő mérlegelés alapján – más, enyhébb intézkedés nem jöhetett szóba, nincs helye az óvadék megállapításának. Kivéve, ha a letartóztatást indokló körülmények időközben úgy változtak, hogy lehetővé teszik ezt a megoldást. Ez áll a megfontolásaink hátterében. A másik vitatott pont, hogy – noha a törvényben ez nem szerepel – az óvadék összegét is megfellebbeztük. Olyan másodfokú döntéssel is találkoztam, amelyben a fellebbezésünk nyomán megállapították, hogy indokolatlan volt a szabadlábra helyezés, az első fokon kiszabott óvadék összege pedig túlságosan alacsony. Megjegyezném, hogy az óvadék elfogadása mellett a bíróság elrendelheti a terhelt házi őrizetét, a lakhelyelhagyási tilalmat és az úti okmányok elvételét. Mindez együtt elég garanciának bizonyulhat arra, hogy az illető az igazságszolgáltatás rendelkezésére álljon. Ezekkel a döntésekkel általában egyetértünk.
Pest megye bűnözési térképe „kicsiben” olyan, mint az ország egészéé. A hirtelen felindulásból elkövetett emberöléstől a kegyetlen gyilkosságig, a sorozatos lopástól a profi módon kitervelt csalásokig. Ezért különösen érdemes figyelni eddigi tapasztalataikra.
A megyében eddig a vádirat benyújtása előtti szakaszban a védőügyvédek 33 óvadék iránti kérelmet adtak be. Az előzetes letartóztatásban lévők bűncselekményei között az emberölés épp úgy megtalálható volt, mint a különböző súlyú vagyon elleni bűncselekmények. Eddig öt olyan jogerős bírói döntés született, amelyben a kérésnek helyt adtak. Egy esetben nem fizették be az összeget, tehát a letartóztatás még fennáll. Olyankor is benyújtottak kérelmeket, amikor a törvény eleve kizárta, hogy az óvadékról érdemben tárgyalni lehessen. Talán a kezdeti „lelkesedésnek” tudható be, hogy a védő még akkor is „próbálkozott”, ha tudta, hogy az ügyfele már a nyomozás során megszökött – bocsátja előre Miszori László, a Pest Megyei Bíróság büntetőkollégiumának vezetője. A megnövekedett feladatokat belső átszervezéssel, ügyeleti rendszerrel oldották meg. A legjobb megoldásnak azt találták, ha a jelenlegi bírói testület tagjaiból kerülnek ki az óvadékos ügyekben is döntést hozó nyomozati bírók. A törvény életbelépése óta eltelt bő két hónap tapasztalatairól ezt az összképet adja Miszori László.
– A jogszabály teljesen a gyakorlatra bízza, hogy a bíró milyen bűncselekmények esetében, kitől fogadja el az óvadékot és teszi lehetővé a szabadlábon való védekezést. Ha a bírónak a nyomozati szakasz két-három hónapnyi anyaga állt rendelkezésére, akkor abból kellett a következtetéseket levonnia. Mégpedig: van-e reális esély arra, ha a szóban forgó személyt óvadék ellenében szabadlábra helyezik, nem fogja akadályozni a büntetőeljárás gyors befejezését? Ezekben az esetekben igen kevés tényanyagból, következtetéseire alapozva kellett határoznia, tehát a döntési szabadsága és a felelőssége fokozott mértékű. Különös figyelmet kívánnak tőle azok az esetek, ha a szabadlábon való védekezés joga ellenére mégis szükségessé vált az előzetes letartóztatás. Azt is nagyon meg kell fontolnia, egyáltalán van-e olyan összeg, amellyel az illető megválthatja a szabadságát.
– Az említett öt esetben mekkora pénzről volt szó?
– Egy emberöléssel vádolt személy ügyében elfogadtuk az óvadék iránti kérelmet, ám a felajánlott hárommillió forint összegét a bíróság ötvenmillió forintban állapította meg. Az ügyészi fellebbezés nyomán az ítélőtábla végül elutasította a keresetet. Az indoklásban arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a cselekmény súlyánál fogva akár életfogytiglani börtönbüntetés is várható, tehát nincs az a nagyságú összeg, amely garanciát adna arra, hogy az illető a későbbiekben az igazságszolgáltatás rendelkezésére áll.
Megtévedtek és profi bűnözők
A büntetőkollégium vezetője nem kívánja kommentálni a fenti esetet, bár megjegyzi, hogy az életellenes bűncselekmények esetén nincs kizárva az óvadék lehetősége, hiszen ezek indítékai, az elkövetések körülményei, igen különbözőek lehetnek. Ami a többi ügyet illeti, az óvadék nagyságát az életkörülményekhez és reális fizetési lehetőségekhez igazították. Ezek ötszázezer és hárommillió forint közöttiek.
Mi a véleménye arról az aggodalomról, hogy az új büntetőeljárási törvények a bűnözőket pártolják, s az óvadék csak arra jó, hogy rászabadítsák őket a társadalomra? – kérdem Miszori Lászlót. Ő, a tapasztalatai alapján nem látja ennek veszélyét, s ezért hangsúlyozta a bírók fokozatos felelősségét. Érvként említi, hogy a közelmúltban felülvizsgált 171 esetben 101-nél került sor az előzetes fogva tartás meghosszabbítására, s mint szó esett róla, a 33 óvadékos ügyből is csak öten jártak eredménnyel. Úgy gondolja, az aggodalmakat talán az is táplálja, hogy a közvélekedésben összemosódik azoknak a gyanúsítottaknak a köre, akik életükben egyszer kerültek összeütközésbe a törvénnyel és azoké, akiknek valóban életmódjuk a bűnözés. Kevesen tudják – teszi hozzá –, hogy az előbbiek közül már eddig is milyen sokan védekezhettek szabadlábon. Ennek az előnye az, hogy miközben az eljárás folyik ellenük, s ügyükben a döntés megszületik, élhetik tovább hétköznapi életüket. Ha felmentik őket, egzisztenciálisan nem kell mindent a nulláról kezdeniük. Ám ha az ellenkezője történik, épp úgy megkezdik büntetésük letöltését, mint akiket addig is fogva tartottak.
origo.hu
Az ukrán hírszerző, aki kémkedett az energetikai szektor és a Magyar Honvédség ellen
