Agrártámogatások: csak a kételyek biztosak

Lapunk tegnapi cikkére reagálva – amely szerint nem lehet finanszírozni a 2004-re tervezett agrárköltségvetésből az uniós forrásokat, mert egy 105 milliárdos keretből kellene fedezni ezt a 90 milliárdos összeget és a 70 milliárdos determinációt – Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára munkatársunknak elmondta, a költségvetés számol az uniós források 30 százalékos nemzeti kiegészítésével a közvetlen kifizetések esetében.

Nagy Ottó
2003. 10. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár szerint igaz, hogy a megállapodásban a 30 százalék úgy szerepel, mint ami adható a magyar gazdáknak, de azt „adni is akarjuk”. Szanyi nyilatkozata nem oszlatja el a kételyeket, amelyek szerint a költségvetésben vállalt feladatokat a kormány képtelen finanszírozni – reagált Glattfelder Béla, a Fidesz agrárszakértője.
*
Nem szerencsés az adott költségvetés számait és a gördülő tételeket összekeverni. Márpedig a determináció ilyen gördülő tétel, de az nem a 2004-es költségvetés problémája – mondta az államtitkár –, és ezért a jövő évi költségvetésben megvan a 90 milliárdos nemzeti támogatás – mondta Szanyi Tibor.
Másként ítélte meg a helyzetet Glattfelder Béla, aki szerint jövőre valamely kötelezettségének nem tud eleget tenni a kormány, mert vagy a 30 százalékot fizeti ki, vagy a determinációt, vagy a „rendes” nemzeti támogatásokat. Együtt a három nem megy, valamely kötelezettség sérülni fog – tette hozzá. A politikus ennek kapcsán megjegyezte: az egész agrárköltségvetés zűrös, áttekinthetetlen és gyanús. Emlékeztette arra, hogy a költségvetés tervezésekor az agrártárca 70-80 milliárd forinttal több pénzt kért, és számításaik szerint is legalább ennyivel több pénz járna a minisztériumnak. Szanyi Tibor e felvetésre elmondta: ha hosszabb a takaró, akkor valóban nagyobbat lehet nyújtózkodni.
Az MDF-es Medgyasszay László emlékeztetett arra, hogy már augusztus–szeptemberben jelezték: 100 milliárd forintot spórol meg a kormány az agráriumon, és lehet, hogy a nemzeti kiegészítés mértékének nem 90, hanem 120 milliárd forintnak kellene lennie. A mezőgazdasági bizottságnak adott tájékoztató szerint ugyanis nem 30 százalékkal, hanem 55 százalékra lehet kiegészíteni azt. Az egyszerűsített kifizetési rendszer esetében viszont a 30 százalékos szint a megnövekedett támogatandó terület miatt csökkent, ezzel – sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy csak elméletben – nőtt a hazai 90 milliárdos kiegészítő támogatási szint is. A fizetési határidőkről szólva – a jelenlegi ismeretek szerint leghamarabb augusztusban juthatnának támogatáshoz a termelők – Szanyi kifejtette: az évben a gazdák mindenképpen hozzájutnak a hektáronkénti 35 ezer forintos támogatáshoz, amely négyszerese az idei földalapú támogatásnak. – A határidőkről folynak a tárgyalások, mi szeretnénk előleget adni, legkevesebb két részletben, és az elsőt lehetőség szerint még az év első felében – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.