Egy nagy termetű férfi lépett elő egy szegedi játszótér bokros kerítése mögül, éppen öltözködött – számolt be a Délmagyar az ijesztő esetről, miután egy édesanya a közösségi médiában megosztotta történetét.
A beszámoló szerint a gyerekekre más „meglepetés” is várt,
egy kislány a csúszda közelében egy zacskóba burkolt, gyanús szagú csomagot talált.
– Körbejártuk a többi játékszert is, hasonló meglepik után kutatva. Szerencsére nem volt több – írták a bejegyzésben, hozzátéve, hogy feltehetően mézeskalács lehetett a csomagban, így konkrét szabálysértés ugyan nem történt, de a szülőkben félelmet keltett az esemény.
A lap információja szerint a helyszínre a rendőrség is megérkezett, és alaposan kikérdezték anyát és lányát.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja.
Gyanús alakok a játszóterek közelében
Nem ez az első eset a közelmúltból, amikor gyanús alak tűnt fel a gyermekek közelében, ugyancsak Szegeden tartja rettegésben a szülőket egy férfi, aki elsősorban kisgyerekesekre támad, máskor
szikével indul meg a járókelők felé.
A vélhetően drog hatása alatt álló emberről fotó is készült, amint pólóban és papucsban mászkál az utcán, meglehetősen alulöltözötten.