Elutasított tűzszünet

Hírösszefoglaló
2003. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A palesztin miniszterelnök megismételte Izraelnek szóló tűzszüneti javaslatát a Mááriv izraeli napilapnak adott interjúban, de egy izraeli miniszter mindjárt el is utasította a kezdeményezést. Ahmed Korei leszögezte, meg kell adni az esélyt arra, hogy az erőszak miatt ne romoljon tovább a helyzet a két fél között. Zvulun Orlev izraeli munka- és szociálisügyi miniszter azonban a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elvetette a palesztin kormányfő javaslatát, emlékeztetve arra, hogy Izrael már egyértelműen értésre adta: egyelőre nem kíván tűzszünetet tartani. Ennek jeléül az izraeli katonai tartalékosok részleges mozgósítását rendelte el Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter. Mofaz azzal indokolta parancsát, hogy a hírszerzési adatok szerint Ciszjordániában és a Gázai övezetben megsokasodtak a merényletekre való felkészülések – számolt be az AFP francia hírügynökség.
Az első eredményekről máris tájékoztathattak: harminckét palesztint fogott el az izraeli hadsereg tegnap hajnalban – egy nappal Mofaz parancsa után – a Jordán folyó nyugati partvidékén fekvő palesztin területen. Palesztin forrás szerint az izraeliek az Iszlám Dzsihád szervezettel kapcsolatban álló 25 palesztint Dzsenín városában vették őrizetbe, miután több ház bejáratát felrobbantották, és figyelmeztető lövéseket is leadtak a levegőbe. Izraeli katonai forrás szerint Ciszjordánia más részeiben a hadsereg további hét fegyverest fogott el.
Cáfolták Jasszer Arafat palesztin elnök környezetében tegnap azt a brit lapértesülést, hogy a palesztin vezetőnek szívrohama lett volna. A baloldali The Guardian napilap írta tegnap palesztin illetékesekre hivatkozva, hogy a 74 éves Arafat a helyi sajtóban megjelent beszámolókkal ellentétben nem influenza miatt tűnt el egy időre a nyilvánosság elől a múlt héten, hanem azért, mert kisebb szívinfarktus érte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.