A Fidesz kevesli a plusz húszmilliárdot

Munkatársainktól
2003. 11. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

További 20 milliárd forint átcsoportosítását tartja indokoltnak és szükségesnek az önkormányzati szférához az MSZP, egyetértve a Baloldali Önkormányzati Közösséggel (BÖK) – mondta Tóth József, a BÖK elnöke, MSZP-s honatya. Ezt az összeget a bért hordozó normatívák és a dologi kiadásokon belül az energiaköltségek növekedésének finanszírozására fordítanák. A tárcákkal egyeztetve keresik a források előteremtésének lehetőségét – fejtette ki Tóth. Jauernik István, az MSZP-frakció önkormányzati munkacsoportjának vezetője ugyanakkor arról beszélt, hogy a 2004-es büdzsé az „építkezés költségvetése”, az önkormányzatok számára pedig az „építkezés éve lesz”.
Szita Károly, a Fidesz önkormányzati tagozatának vezetője elmondta: a miniszterelnök által ígért 30 milliárdos többletfinanszírozással együtt ugyan némileg közelebb kerülnek az önkormányzatok a számukra szükséges pénzhez, de még mindig hiányzik százmilliárd forint. Hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék is megerősítette a polgármesterek számításait, amelyek szerint 150 milliárd forint költségvetési többletforrást kellene kapniuk a településeknek ahhoz, hogy jövőre legalább az idei szinten tudjanak működni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.