A Miniszterelnöki Hivatal egyik cége, a Baja Ferenc politikai államtitkárhoz becsatolt In-Forrás XXI. Kht. több cég felé meglévő – késedelmi kamatok nélküli – 560 millió forintos tartozása az oka annak, hogy a ProWare Kft. gyakorlatilag megszűnt létezni – nyilatkozta a Heti Válasznak Tarjányi Péter, a vállalkozás tulajdonos-ügyvezetője.
A kancellária ugyanis egyelőre nem fizette ki azokat a vállalkozásokat – köztük a ProWare-t –, amelyek közreműködtek a Nemzeti Adatvagyon-védelmi Központ létrehozásának előkészítésében, de a vállalkozás a köztisztviselői PC- programhoz szállított vírusvédelmi rendszer után sem kapott pénzt. A cégvezető úgy fogalmazott: „egyetlen céggel, az In-Forrással és egyetlen emberrel, Baja Ferenccel gyűlt meg a bajunk”. A Pro-Ware szerződésben áll a Belügyminisztériummal, amely szerint négy órán belül el kell hárítaniuk a tárca számítógépes rendszerében esetlegesen fellépő vírustámadásokat. Mivel a társaság kénytelen volt megválni hetven informatikusától is, kérdés, hogy a megmaradt két ügyvezető el tudja-e látni a feladatot.
Tarjányi elismerte, hogy a cég zuglói bázisán többször megfordult Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke és Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes. Ezzel kapcsolatban kijelentette: ebben az országban magyar vállalkozó lobbizás nélkül nem juthat munkához.

Megöltek egy nőt Budapesten