Tovább erősödtek a gabonaárak a nemzetközi piacokat nagyban befolyásoló chicagói árutőzsdén a 44. héten, ahol a spekulációs tényezőkön túl a fizikai piaci bizonytalanságok is hatással voltak a jegyzésekre. Ekkor az európai piacok is határozottan tovább emelkedtek, miután a kukoricatermés is sok országban rosszabb lett a vártnál. Az USDA (amerikai mezőgazdasági minisztérium) november 12-én publikálja következő jelentését, amelytől az árak csökkenését váró kereskedők az amerikai termés-előrejelzés további emelését várják. Az emelkedésre spekulálók viszont annak megerősítését várják Kínától, hogy nem tudnak Koreába több kukoricát eladni, mert e bejelentéssel megnyílna az út Koreába az amerikai áru előtt.
A hét közepéig a szójapiac lendülete töretlen volt, amit a heti amerikai exportjelentés tovább erősített. Ráadásul a búza- és kukoricapiac is szilárdult, és az árak emelkedtek, így összességében a szójadaraárak két hónap alatt száz dollárral emelkedett tonnánként. Egyelőre ezeken az árakon csak azok vásároltak, akiknek feltétlenül szükségük volt a terményre, de a piaci vélemények szerint az európai felhasználók jelentős része fedezetlen a jövő évre. Kína étvágya továbbra is csillapíthatatlan, a heti áremelkedés mögött részben a különféle kínai vásárlásokkal kapcsolatos pletykák voltak. Ugyanakkor hallani olyan véleményeket, hogy Kína a legutóbbi vásárlásaival kielégítette a téli igényeit, és egy darabig nem fog megjelenni a piacon. Ha ez így igaz, akkor számítani lehet némi árkorrekcióra.
A Budapesti Árutőzsde (BÁT) a 44. héten ismét életre kelt. A forgalmat vezető takarmánykukorica és búza mellé felzárkózott a napraforgó is, az árak minden cikk esetben emelkedtek, összesen 901 kontraktusnyi üzlet született 3,6 milliárd forint értékben. A búza piacán az elmúlt hetek visszafogottsága után jelentősen élénkült a forgalom. A jegyzések a stabil kereslet hatására tovább nőttek. Az utóbbi csapadékos napok néhány helyen lassították a vetést, így vannak még táblák, amelyeken november elejére nem fejeződtek be a munkák. Az agrártárca tájékoztatása szerint a búzavetés kilencvenszázalékos szinten áll.
A takarmánykukorica-piacon az elmúlt hetekhez képes mérséklődött az érdeklődés, de még mindig itt volt a legnagyobb forgalom. Az FVM adatai szerint október 30-ig 1,06 hektáron (az összes terület 93 százalékán) takarították be a kukoricát, összesen 4,286 millió tonna mennyiségben, 4,025 tonnányi hektáronkénti átlaggal. Ezek a betakarítási eredmények is azt erősítik, hogy az összes termés 4,5–4,6 millió tonna között várható, tehát a helyzet – a korábbi várakozáshoz képest – nem változott. A napraforgómag piacán a heti kereskedés megugrott, az alacsony kínálat nem tudott lépést tartani az áru iránt megmutatkozott kereslettel.
Az elmúlt héten (45.) gabonapiacon a búza decemberi ára 45 000 forint maradt, majd az elkövetkező két nappal száz-száz forinttal került lejjebb a jegyzése. Csütörtökön fordulatot vett a piaci mozgás, az utolsó kereskedési nap pedig már limittel, 48 100 forintra emelkedett a búza márciusi jegyzése, a decemberi lejárat pedig 310 forinttal,
45 600 forintra emelkedett.
A kukorica emelkedéssel kezdte az előző hetet, de az azt követő két napban jegyzései vegyesen változtak. A fordulópont szintén csütörtökön következett be, pénteken pedig már itt is 800 forinttal emelkedett a decemberi határidő, és 37 700 forintra erősödött.
Decemberre a takarmánybúza ára 800 forinttal 44 500 forintra nőtt, a takarmányárpáé 34 000 forint maradt, az olajnapraforgóé 300 forinttal, 58 700 forintra csökkent.

Megöltek egy nőt Budapesten