Diktátumokkal döntött a Honvédelmi Minisztérium arról, hogy megvonják a katonák szabadnapjait, és csökkentik a reálbéreket, mert ezekről a lépésekről nem egyeztek meg a szakszervezetekkel – jelentette ki a hét végén Farkas László. A Honvédszakszervezet (HOSZ) vezetője szerint ez azért is aggasztó, mert a katonák csak nehezen védhetik meg az érdekeiket, nem sztrájkolhatnak és kollektív alkura sincs lehetőségük.
Mint ismeretes, a HOSZ eddig mintegy hatezer aláírást gyűjtött a szolgálati törvény módosítása ellen, amellyel megvonták a katonák 24 órás szolgálati napjai után járó egyik pihenőnapot. Ezenkívül a honvédségnél nagy arányú létszámleépítés várható, és idén csökkentették a reálbéreket is.
Keleti György, a parlament honvédelmi bizottságának elnöke lapunkkal közölte: megkereste a honvédelmi tárcát, és egyeztetést javasolt a szabadnapok ügyében. A HOSZ konferenciáján felszólaló szocialista politikus megjegyezte: a reálbérekről és a szabadnapokról is voltak előzetes tárgyalások az érdekképviseletekkel, és az idén kompenzálni kívánják a reálbércsökkenést is.
Gömbös János, a honvédelmi miniszter kabinetirodájának vezetője a konferencia megnyitóján bejelentette: az elkövetkezendő három évben csaknem hétezer fő elbocsátását tervezik a honvédségnél, de a honvédelmi miniszter minden törvényes keretet betartva együtt kíván működni a Honvédszakszervezettel.
Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint azáltal, hogy befagyasztották a köztisztviselői illetményalapot, a fegyveres és rendvédelmi szféra negyven százaléka reálbércsökkenést szenvedett el.

Brutális gázolás Tatán, mentőhelikopterrel szállították kórházba egy nőt