Hiába kérte a kormányt a közszféra munkavállalóit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), kedden mégsem ül össze az Országos Közszolgáltai Érdekegyeztető Tanács (OKÉT). A konföderáció itt és ekkor akart megállapodni arról, hogy a jövőre ötvenháromezer forintra emelkedő minimálbért, ezáltal pedig a hatszázalékos béremelést, a kormány építse be a közszféra illetményrendszerébe. – A kabinet jelenleg mindössze az infláció mértékével megegyező, hatszázalékos bérnövekedést ajánl, ám ehhez nem biztosítja a forrásokat, ami intézménybezárásokhoz és elbocsátásokhoz vezethet – fogalmazott lapunknak Szabó Endre. A SZEF elnöke hangsúlyozta, hogy csak a legkisebb bér illetménytáblába való beépítése jelenthet garanciát a keresetek reálértékének megőrzésére – feltéve, ha egyáltalán igaznak bizonyulnak a jövőre vonatkozó az inflációs várakozások. A konföderáció azért ragaszkodik az OKÉT még a héten történő összehívásához, hogy az esetleges megállapodás tartalmát még a költségvetés parlamenti vitája alatt beépíthessék a büdzsé tervezetébe. A SZEF két számjegyű bérfejlesztést tartana szükségesnek jövőre, ám abban az esetben, ha a kormány a minimálbérrel kapcsolatos követelését sem teljesíti, a fórum kész nyomásgyakorlásra – tette hozzá Szabó Endre.

Megöltek egy nőt Budapesten