Kissé csökkent a devizatartalék
A Magyar Nemzeti Bank devizatartalékai október végén 10,8 milliárd eurót tettek ki, kis mértékben csökkentek egy hónap alatt. A jegybank devizatartalékai szeptember végén 10,98 milliárd eurót
értek el. (MTI)
Kovács az egyhatodos törvény ellen
A piac fejlődése érdekében teljesen törölni kell a médiatörvényben szereplő, a kábelszolgáltatókra vonatkozó, úgynevezett egyhatodos korlátozó szabályt – nyilatkozta Kovács Kálmán szak-miniszter. A szabály kimondja: egy kábelszolgáltató legfeljebb a lakosság egyhatodának szolgáltathat. Aláhúzta: ha a parlament nem törli, akkor hiába lép hatályba januártól az új elektronikus hírközlési törvény, a vezetékesszolgáltatóknak nem lesz megfelelő és erős versenytársuk. (MTI)
Az EU-nál magasabb idehaza az infláció
Az infláció az idén szeptemberben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel, és 0,6 százalékkal az egy hónappal korábbit Magyarországon. Az EU-tagállamok szeptemberi éves inflációs indexe 1,9, a havi 0,3 százalékos növekedést tükrözött. Az eurózóna országaiban a fogyasztói árak szeptemberben 2,1 százalékkal haladták a tavalyit, míg az augusztusinál 0,3 százalékkal voltak magasabbak – derül ki a KSH jelentéséből. (MTI)
Pénz „várható” a turizmusnak
Jövőre várhatóan 14,2 milliárd forint lesz a költségvetés turisztikai célelőirányzata, ami még 4,8 milliárdos uniós támogatással bővül – jelentette ki Pál Béla, a gazdasági tárca turizmusért felelős politikai államtitkára egy konferencián. (MTI)
Salakhasznosítási kísérlet
Az elmúlt évtizedekben felhalmozódott 8-9 millió tonna kohósalak autópálya-építésben való hasznosítására kezdődött kísérlet Dunaújvárosban, a Dunaferr tulajdonában levő Ferromark Mellékanyag-reaktiváló Kft.-nél. (MTI)
Szövetségben az alkuszok
Elsősorban a hazai tulajdonú kis- és közepes méretű biztosítási alkuszcégek érdekeinek képviseletére alakult meg a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége. A szervezetnek jelenleg tizenhat tagja van az országban tevékenykedő több száz biztosítási alkuszból. (MTI)
Szállodákat vett az Immorent
Az Erste Bank és a Sparkassen csoport ingatlanbefektetési üzletága az Immorent magyarországi leányvállalatán keresztül öt szállodát vásárolt meg 88 millió euró értékben. A három négycsillagos és két háromcsillagos szálloda mindegyike kiemelten jó elhelyezkedéssel büszkélkedhet Budapesten, s nemrégiben újították fel őket. Az Immorent a Pannonia Hotelsnek, az Accor csoport százszázalékos magyarországi leányvállalatának adja bérbe az ingatlanokat. (MTI)
Aláírták a Vértesi Erőmű Rt. eladását
Aláírták tegnap a Vértes Energia Befektetési és Fejlesztő Kft. eladásáról szóló privatizációs szerződést. Az adásvétel tárgyát az ÁPV Rt., az MVM Rt. és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tulajdonában lévő több mint nyolcvanszázalékos részvénycsomag képezte. A befektető az adásvételi megállapodás aláírásával megerősítette kötelező érvényű ajánlatát, melyben vállalta a már folyamatban lévő oroszlányi retrofit projekt befejezését és a márkushegyi szénvagyonra alapozva az erőmű 2014-ig történő üzemeltetését – tájékoztatta lapunkat a vagyonkezelő. (H. E.)

Megöltek egy nőt Budapesten