Medgyessy az indiai útról
Bombay. A világgazdaságot dinamizáló tényezők jelenleg Ázsiában vannak, így a magyar gazdaság szempontjából rendkívül fontos az Indiához fűződő kapcsolatok erősítése – mondta Medgyessy Péter miniszterelnök tegnap Bombayban, egyhetes hivatalos indiai látogatásának eredményeit összegezve. A kormányfő jó lehetőséget lát a magyar gazdaság számára Indiában az információs technológia terén, az energetikai berendezések, kikötői daruk, autóalkatrészek szállításában, a szállodai turizmusban és az öntözéses gazdálkodás fejlesztésében. (MTI)
Putyin Párizsban
Párizs. Rövid látogatást tett Vlagyimir Putyin orosz államfő tegnap Párizsban, miután Rómában részt vett az Európai Unió és Oroszország között kétévente sorra kerülő csúcsértekezleten. Vendéglátója, Jacques Chirac francia elnök láthatóan oldott hangulatban fogadta az Élysée-palotában. Megbeszélésük középpontjában az iraki helyzet, a Közel-Kelet és Irán állt. A néhány órás párizsi kitérő után – amely a Jukosz-ügy és a csecsenföldi helyzet dacára töretlen orosz–francia egyetértést jelképezte – Putyin egyenesen Moszkvába utazott vissza. (MTI)
Lebontják a berlini Köztársasági palotát
Berlin. Lebontják a Berlin szívében álló Köztársasági palotát, az egykori NDK egyik legfontosabb építményét – adták hírül a német lapok. Az újságok a Bundestag kulturális és költségvetési bizottságának csütörtöki döntésére hivatkoznak, amelynek értelmében a szebb napokat látott építmény helyén zöld területet alakítanak ki. A Hohenzollern-család kastélyát – amely 1950-ben történt felrobbantásáig a Köztársasági palota helyén állt – pénzhiány miatt egyelőre nem kezdik el újjáépíteni. (MTI)
Cáfolják a titkos vádakat
London. A Nagy-Britanniában dolgozó újságíróknak nem szabad felfedniük, hogy mi a tartalma a brit trónörökössel kapcsolatos, híresztelések formájában jó ideje terjedő súlyos vádnak, amelyet – magának az állításnak az ismertetése nélkül – előző éjjel a brit trónörökös rezidenciája példátlan nyilatkozatban cáfolt. Az aznapi londoni bulvársajtó azonban egy-két fontos, a bírói tiltás alá nem eső részletet megszellőztetett. A Mail on Sunday egy olyan incidensről akart cikket megjelentetni, amelynek állítólag Károly – a hat éve elhunyt Diana hercegnő egykori férje – volt a fő részese. (MTI)
Szuperkommandó a terroristák ellen
New York. Különleges amerikai kommandót hoztak létre azzal a feladattal, hogy Szaddam Huszein megbuktatott iraki elnökre, Oszama bin Laden al-Kaida-vezérre és más, kiemelten veszélyesnek tartott terroristákra vadásszon – jelentette tegnap a The New York Times. A Task Force 121 nevű szuperkommandó, a tervek szerint a különleges műveletek végrehajtására hivatott elitegység az eddiginél gyorsabban reagál majd a különféle terrorista „nagyvadakról” beérkező hírszerzési információkra. (MTI)
Lemondott norvég pártvezetők
Oslo. Lemondott a norvég kereszténydemokraták két legfőbb vezetője a vezetésük alatt álló kormányzó párt rossz helyhatósági választási szereplése és népszerűségvesztése miatt. Valgerd Svarstad Haugland pártvezető, kulturális miniszter és Einar Steensnaes, a pártvezető helyettese, olajipari és energetikai miniszter a párt országos bizottságának ülésén jelentette be szándékát. Egy új pártvezetőség minden bizonynyal kezdeményezné, hogy Bondevik kormányfő alakítsa át kormányát. (MTI)

Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!