Az iraki háború március 20-i kirobbanásának előestéjén a Fehér Ház visszautasította Bagdad azon kísérletét, mely a háború elkerülésére irányult – ismerték be Washingtonban, megerősítve több amerikai sajtótermék információit. A Bush-adminisztráció bejelentésére reagálva Donald Rumsfeld védelmi miniszter ugyanakkor kijelentette: Szaddám Huszein rezsimjének bőséges ideje volt arra, hogy elkerülje a háborút.
Éppen tűzpárbaj folyt a földön, miközben végzetes találat érte a katonákat szállító helikoptert a Tigris folyó közelében – mondták el amerikai források, nem sokkal a hat halálos áldozatot követelő szerencsétlenség után. Közvetlenül a helikopter lezuhanása előtt két dörrenés hallatszott, majd füstcsíkok szálltak fel a szerencsétlenség helyszínéről, amely egy kilométerre a tikríti amerikai erők parancsnokságától volt. Az eset jól mutatja, hogy Tikrít – Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök szülővárosa – továbbra is az amerikai egységekkel szembeni ellenállás egyik „fellegvára”.
Az iraki hadműveletek hivatalos befejezése, május elseje óta már három amerikai helikopter zuhant le ellenséges tűz következtében az arab országban. Legutóbb a múlt hét végén lőttek le egy Chinook típusú helikoptert, a fedélzetén tartózkodó mind a tizenhat amerikai katona szörnyethalt.
A helikopter tragédiáját megelőzően egy másik amerikai katona is életét vesztette, hat pedig megsebesült Irakban, miután az ország északi részén lévő Moszul városában tegnap ismeretlenek gépfegyverekkel és rakétagránátokkal lőttek egy amerikai konvojt. A katona halálával száznegyvenre emelkedett az amerikai áldozatok száma a háború befejezte óta. Ugyancsak Moszulban akna robbant és sebesített meg három amerikai katonát egy szálloda közelében.
Az ankarai kormány ez idő alatt úgy határozott, hogy nem él a parlamenti felhatalmazással, tehát Törökország nem küld katonákat Irakba.
Megtörte hallgatását mindeközben Jessica Lynch, és bírálta, hogy a hadsereg hazafias mesévé gyúrta át megpróbáltatásának és kiszabadításának történetét. Az iraki fogságból kiszabadított katonalány az ABC televíziónak adott interjújában határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy bántja-e az a kép, amelyet a hadsereg róla alkotott.
***
Lépések a biztonságért. A lengyel irányítás alatt Irakban szolgáló mintegy 10 ezer fős, többnemzetiségű hadosztályt eddig 36 fegyveres támadás érte, amelyeknek egy halálos áldozatuk és hat sebesültjük volt – hangzott el mindeközben egy varsói tájékoztatón. Czeslaw Piatas tábornok, lengyel vezérkari főnök bejelentette, hogy taktikai változtatások lesznek a nemzetközi hadosztályban. Elmondta, ezentúl nagyobb hatótávolságú és ütőerejű fegyvereket akarnak használni Irakban, javítani szándékoznak a találati pontosságot éjszaka, valamint a légi megfigyelést azokon a területeken, ahol a járőrök mozognak. (MTI)

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok