Két éven belül készüljenek el az északnyugat–dél–észak-keleti településeket összekötő M9-es gyorsforgalmi út engedélyezési tervei Sopron és az M5-ös autópálya közötti szakaszra, két kiemelt rész: a Szekszárd–Dombóvár közötti, valamint az 54. számú út és 53-as közötti összeköttetés pedig 2008 végéig épüljön ki – áll abban az ajánlásban, amelyet a dél-dunántúli és a dél-alföldi fejlesztési tanács által öszszehívott szekszárdi konferencián fogadtak el a résztvevők. Az érintett önkormányzatok, gazdasági kamarák és fejlesztési tanácsok képviselői úgy látják: feltétlenül indokolt, hogy az M9-es szakaszos kiépítésével javuljanak az eljutási lehetőségek Nagykanizsa és Szeged között.
Mivel az M9-es a IV. korridor (M5–M1) mellett alternatívát nyújt a Délkelet- és Nyugat-Európa közötti forgalom lebonyolítására – különös tekintettel a calafati híd megépülésétől várható bolgár–török közúti forgalomra –, a szekszárdi konferencia résztvevői azt ajánlják, hogy az M9-es közúti közlekedési folyosó kerüljön be az Európai kezdeményezés és a Növekedésért program infrastruktúra-hálózat bővítési alprogramjába. Fokozott figyelmet kell fordítani továbbá arra is, hogy hazánk EU-csatlakozása után kedvezőbbek legyenek az átjárhatósági lehetőségek és a közlekedési kapcsolatok a déli országrész és a volt Jugoszlávia utódállamai között.
Az M9-es útról tartott szekszárdi konferencia résztvevői úgy látják: ha a gyorsforgalmi út kiépítésének általuk javasolt ütemterve nem valósul meg, akkor a nemzetgazdaságnak – a kiépítés műszaki tartalmától függően – évi másfél milliárd forint veszteséggel kell számolnia.
Az uniónak is fontos az M9-es építése
Nem csak a déli országrész érdeke, a nemzetközi közlekedési folyosókra való kijutás szempontjából is meghatározó, hogy az M9-es hazánktól déli irányba, a Balkán felé is „utat nyisson” – hangzott el a gyorsforgalmi útról rendezett minapi konferencián. A szekszárdi tanácskozás – amint arról lapunk is beszámolt – hatpontos ajánlást fogalmazott meg a kormány, illetve a közlekedési tárca számára.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!