Képeslaptükör

Nyolcvan éve, 1924 januárjában indult meg az Áller Képes Családi Lapja. A minden héten pénteken, negyven oldalon megjelenő A3-as formátumú újság a zaklatott hangulatú, szétszabdalt országnak nyugalmat, békét akart árasztani. A lap beköszöntője is erről a szándékról tanúskodik: „Az Áller az otthon négy fala között szórakoztató és kényelmes módon, képekben és szövegben az egész széles nagy világról akar mesélni. Történeteket mond el a nagyoknak és meséket a kicsinyeknek. Beszámol a tudomány rendkívüli haladásáról és megtanítja a fiatalságot, hogy saját készítményű eszközeivel és modelljeivel miként követheti a haladást személyes kísérletei révén… Útbaigazítja a fiatal leányt a kézimunkák vagy a ház és konyha körüli foglalatosságok terén…” És sorolja azokat az elképzeléseket a kiadásért felelős Révész Károly és a szerkesztésért felelős Bodor Aladár, ami az otthon melegét, a családi harmóniát, a családi összefogást jelenti.
Kell is a családi összefogás 1924-ben. Hiszen egy vesztes háborút, vérengző Tanácsköztársaságot és az ellencsapásként indított fehérterrort, majd egy Trianont átélt, megfogyatkozott, önértékelésében, önbecsülésében megzavarodott ország évei ezek. A gazdasági, a Bethlen-féle konszolidációra, az erős pengőre még három évet kellett várni, hiszen indulásakor maga a lap is 5000 koronába került, 1927 elején már 7500 koronát kellett fizetni érte. Ezek a számok is mutatják a korona elértéktelenedését. De az élet rohamos inflálódását nem lehet számokkal kifejezni. Nem véletlen tehát, hogy az Áller Képes Családi Lapja a kis-és középpolgárságot célozza meg, azt a feltörekvő réteget, amely képes sok munkával, önerőből újra talpra állni. De számít a szegényebb, a dolgos szakmunkásrétegre is, amely leleményével meleg otthont tud teremteni nehéz körülmények között is. A lap például hétről hétre kötni és varrni tanítja meg a fiatal leányokat. De gondol arra is, hogy a pamutmaradékokból hogyan lehet művirágcsokrokat készíteni. Pontos leírással, szabásmintával tanítja meg a családanyákat a ruha, a kabát készítésére. Különböző rajzokkal, számításokkal a férfiakat bevezeti a könyvállvány, a könyvespolc és az otthoni bútorkészítés rejtelmeibe. Ezekhez pedig nem kell más, mint lécek, fűrésszel levágott méretes fadarabok, ragasztó és ügyesség. Aztán oldalakon keresztül, lépésről lépésre követi fekete-fehérben és színes rajzokon át a házi cipőkészítés vagy talpalás fortélyait. S bemutatja azokat a cipészszerszámokat, bőrfajtákat is, amelyek szükségesek egy cipő elkészítéséhez. Ahhoz is útmutatást ad, miként kell detektoros rádiót készíteni.
Egyszóval az Áller tükrözi a kor hangulatát. Tudja, hogy sok tízezer családnak, ha van is zongorája, pianínója, arra már nincs pénze, hogy gyermeke mellé zongoratanárnőt fogadjon. Ezért bevezeti olvasóit a zongoraleckék rejtelmeibe is. Péntekenként új és új népdalok kottáit közli, amelyek alapján, ha nem is lesz mindenki virtuóz, de eljuthat a tanuló a tűrhető játékhoz. Gondol azokra is, akiknek nincs pénzük színházba menni. Kitalálja az úgynevezett Alhambra Bábszínházat. Előbb bemutatja méretes és kivágható rajzmintákkal, hogy miként kell papundekliből színházat felállítani, színészfigurákat készíteni kartonokból, fejrészükhöz cérnaszálat fűzni, majd a hozzá ajánlott angol és magyar darabokból mozgatható figurákkal színházat játszani. Sorolhatnám tovább a legújabb tudományos felfedezéseken, folytatásos szerelmi történeteken, afrikai kalandokon, színes képes indiánregényeken, nagy történelmi események visszaidézésén, évfordulók megünneplésén át egészen a keresztrejtvényekig, mi mindent kínált ez a különös családi lap az olvasóinak.
Feltűnő, hogy a lapból hiányzott a politika. Pedig ebben az időben épül ki a Klebelsberg-féle népiskolai hálózat, külföldi kölcsönökkel megteremtik az erős pengőt, aminek révén az 1930-as nagy gazdasági világválság után hihetetlen virágzásnak indult a magyar gazdaság.
Az Áller Képes Családi Lapja nem magyar találmány, hanem a skandináv országokból származó ötlet, ahol akkor már ötven éve jutott el hasonló lap Dánia, Svédország és Norvégia csaknem 800 ezer családjához. Magyarországon is hamar népszerűvé vált az Áller. Családok tízezrei vásárolták és kötötték egybe a lapszámokat. Igaz, abban az időben, televízió híján és a rádiózás hajnalán, az igazi információforrást az újságok jelentették.
A lap ars poeticája önmagában is érdekes. Szerkesztői nemcsak a család fontosságát hangsúlyozták, hanem kikötötték azt is, hogy a hasábjaikon nem tűrnek meg olyasmit, ami miatt a szülőknek tartaniuk kellett volna attól, hogy csemetéjük erkölcse veszélyben forog. A beköszöntőben hangsúlyozták azt is, hogy a lap nem tűr meg embereket sértő vagy durva írásokat.
Milyen szép szándék is ez! Amit magam le tudok mérni, annak alapján elmondhatom, hogy ez a szándék meg is valósult. Jókedvet, sok ismeretet, tájékozódást segítő írásokat adott ez a lap. Nagyszüleim gyűjtötték az Állert, kemény fedelűre köttették, és még ma is hét évfolyamot őrzök belőle. (Három kötetet még a negyvenes évek végén kölcsönadtak, azóta is kölcsönben van.) Gyerekként az ötvenes évek elején olvastam a maradék köteteket szinte rongyosra. Molnár Ferenc Pál utcai fiúk, Verne Nyolcvan nap a föld körül, Sienkiewicz Sivatagban és őserdőben, Amicis A szív és May Károly, valamint Cooper indiánregényein kívül már csak az Áller jelentette egy gyermek számára a szabad világot. Azt a világot, amibe elkalandozhattam ellenőrzés nélkül az Antarktisztól a Szaharáig, amikor a szögesdrótokon lélekben átlépve India őserdeiben elefánton vagy Észak-Amerika sztyeppein lovon fedeztem fel az ismeretlent. Magyarországon akkor még államosítottak és kitelepítettek, az osztályba belépve rettegni kellett, hogy kinek az apjáról tudják meg, hogy reakciós. Azt az időt éltük, amikor az iskolában vigyázzban kellett elénekelni a szovjet himnuszt vagy az Internacionálét. A könyv akkor minden volt. A könyv volt a kincs, mert a nem szeretett „való világtól” szabadított meg bennünket.