A szerbiai kormány megalakításával megbízott Vojiszlav Kostunica – legnagyobb meglepetésre – kijelentette, hogy hamarosan hivatalba lépő új kabinetjének nem tartozik prioritásai közé kiszolgáltatni a vádlottakat a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. S nyilatkozta ezt éppen akkor, amikor Washingtonból figyelmeztették, hogy Belgrád nem számíthat pénzügyi segélyre, sem politikai támogatásra, ha nem demonstrálja szilárd eltökéltségét a hágai törvényszékkel való együttműködésre. Kostunica kerek perec kijelentette: a négy tábornok – akiknek kiadatását követeli a törvényszék – nem utazik Hágába. Indoklása szerint a kiszolgáltatásokkal csak erősítenék a szerbiai szélsőségeseket, aminek következményeit úgymond az egész térség megérezné.
Közben egészségügyi okok miatt lemond tisztségéről Richard George May bíró, a Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök ellen a Nemzetközi Törvényszéken folyó per három tagú bírói tanácsának elnöke. A Milosevics-pert vaskézzel irányító May bíró váratlan távozása azt a kockázatot rejti magában, hogy további késedelmet szenved a bírósági tárgyalás, amelyet eddig is komolyan hátráltatott a vádlott, Szlobodan Milosevics rossz egészségi állapota.
A Kostunica-kormány, amely a szocialista szavazatokkal jöhet csak létre, március elején alakul meg, 2-án vagy 3-án tart ülést ugyanis a szerbiai parlament. A Demokrata Párt tisztújító közgyűlése vasárnap este nagy többséggel Borisz Tadics alelnököt választotta meg a párt vezetőjévé. Ellenlábasa, Zoran Zsivkovics, a távozó kormány elnöke vereséget szenvedett. Az általa képviselt irányzat is, hiszen az alelnökök is mind Tadics listájáról valók. Csedomir Jovanovics alelnök, aki eddig a párt erős emberének számított, szintén funkció nélkül maradt. Tadicsék győzelmével megnyílt a lehetőség, hogy a Demokrata Párt a későbbiekben megtámogassa az új kormányt, ugyanis megszabadult azoktól a tisztségviselőktől, akiket a mostani demokratikus koalíció a leginkább bírált, s akiket felelőssé tett a DOS-kormány hibáiért.
Az EU-ban is úgy értékelnek, hogy Szerbiában megtorpant a demokratikus intézményrendszer kiépítése és a reformok érvényesítése, a szerbiai politikai válság pedig kihat az államközösség működésére is.

Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban