Még nincs egyezség a ciprusi helyzetről

Egyelőre nem született megállapodás a Ciprus újraegyesítéséről folytatott tárgyalásokon. A mostani megbeszélés az utolsó lehetőség arra, hogy az 1974 óta megosztott sziget újraegyesítéséről még Ciprus májusi uniós belépése előtt megállapodjanak, és a sziget egységes országként váljék teljes jogú taggá az unióban.

Sorsdöntő találkozóra jöttek össze Ciprus görög és török közösségének képviselői tegnapelőtt New Yorkban. Nem kevesebbet tűztek ki célul, mint hogy Kofi Annan ENSZ-főtitkár segítségével gyors megoldást találjanak az évtizedek óta megosztott szigetállam újraegyesítésére a világszervezet által még 2002 novemberében felkínált útiterv alapján. A tét mindkét fél számára nagy. Megegyezés hiányában a sziget déli, görögök lakta része, vagyis a nemzetközileg egyedül elismert Ciprusi Köztársaság egyedül csatlakozik az Európai Unióhoz május 1-jén.
Ez a lépés hosszú időre konzerválná a sziget kettéosztottságát, ami nemcsak az összehasonlíthatatlanul szegényebb török népességnek lenne előnytelen, hanem a görögöknek is. Ilyen körülmények között ugyanis nem kerülhetne sor a török csapatok 1974-es partra szállásakor elmenekülő észak-ciprusi görögök visszatérésére eredeti lakóhelyükre, illetve vagyoni kárpótlásukra, továbbá folytatódna az anyaországi törökök áttelepülése a szigetre, amit görög részről sérelmeznek, Ankara viszont kifejezetten bátorít. Az anyaországból betelepült törökök már jelenleg is az úgynevezett Észak-ciprusi Török Köztársaság lakosságának a felét teszik ki. A ciprusi újraegyesítés tétje azonban Törökország számára még ennél is nagyobb: ha nem sikerül, nemcsak a ciprusi törökök, de anyaországbeli nemzettársaik is búcsút mondhatnak az uniós csatlakozáshoz fűzött reményeiknek.
Mindezek ellenére a New York-i tárgyaló partnerek közül egyedül az ENSZ hajlandóságában lehetünk biztosak, az Annan-tervvel ugyanis egyik érintett sem elégedett, legkivált az abban megszabott határidőkkel. Tekintettel a létrejötte óta eltelt időre, ez eleve megkérdőjelezi a felek megegyezési szándékát. Török oldalon már a delegáció összetételéből is kevés kompromisszumkészségre lehetett következtetni: a decemberben megválasztott ciprusi török „kormány” fejét, Mehmet Ali Talatot – aki az újraegyesítés híve – a két Denktas kísérte el New Yorkba. Rauf Denktas elnök és fia, Serdar, az új külügyminiszter eddig inkább a status quo, vagyis a két külön állam, s ezzel együtt saját államférfiúi szerepük megőrzésén fáradoztak. A remélt uniós tagságért tett „tiszteletkörei” ellenére Ankara szándékai is elég világosak: az Annan-tervvel ellentétben maga is a két külön entitás fenntartásában érdekelt, továbbra is biztosítani akarja beleszólását a ciprusi ügyekbe, s ami a fő, katonáinak jelenlétét a szigeten. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök legutóbbi washingtoni látogatása alkalmával az ENSZ „arroganciája” elől az USA védőszárnyai alá próbált menekülni, és az Annan által kijelölt különmegbízott, Alvaro de Soto helyett egy „pártatlan” amerikai politikus közreműködését (a török sajtó szerint Colin Powell külügyminiszterét) igényelte. Bush elnök érdeklődése a ciprusi kérdés iránt azonban nem bizonyult olyan erősnek, hogy ebbe belement volna. Ankarának tehát ismét csak a megtépázott tekintélyű világszervezetet kell lépre csalnia, hogy helyette kimondja: Ciprus egyesítése nem lehetséges.