Sport szelet

Úgy tessék enni ezentúl a Sport szelet elnevezésű édesipari terméket, hogy azt Sportova tycinkának hívják, előállítója pedig szlovák illetőségű. Ugyancsak odaát gyártják ezentúl a Piros mogyoróst, sőt azt sem lehet kizárni, hogy hamarosan a paksi halászlét is Galíciában főzik, a hozzá való paprikát pedig a Feröer-szigetekről szállítják.
Harapjunk egy nagyot a Sportova tycinkából, de előtte bújtassuk ki a papírból. Miért van ez így, magyarok? Eladtuk a gyárainkat a külföldieknek. A hitünket is eladtuk. Már a Sport szeletet is elveszik tőlünk?
Valakinek itt az illetékesek közül bele kellene dőlnie a kardjába, de legalábbis belenéznie a fürdőszobatükörbe. Miközben zengenek a győzelmi indulók a több százezer új munkahelyről, szép lassan odébb áll innen minden multi. És viszi a Sport szeletet. Szerencsétlen és szánnivaló az a nemzet, amelyik még a csokoládéját sem tudja megtartani. Istenem, ne hagyj el!
Pillantás a naptárra: melyik kormányzat regnál mostanában? Csak nem a söjtöri Medgyessy (Gresham) Péter-féle? Bekaptátok a horgot, szeretteim! Még két esztendő van hátra, hogy – esetleg – levetkőzzétek a direktórium rémálmát.
Sportova tycinka. Jó.
Ha tudna erről Szent István király (őt micisapkás Bauer Tamás nem szereti), Mátyás király, Kossuth Lajos és Te, szerencsétlen megvezetett magyar ember, már állna is glédába a had.
Aki a hazát árulja, az hazaáruló.
A Sport szelet a miénk volt. Eddig. Most Mikulás Dzurindáéké.
Elvitték a Piros mogyoróst is. Miért hagytuk, hogy így legyen?
Pedig első látásra nem hülye a magyar. Csak megvezetett. Hitéből kifacsart. Lesz itt még más világ?