Velük az ország?

Talán egyharmada – legfeljebb ennyien voksolnának ugyanis a szocialistákra a biztosan szavazó és valamely párt mellett döntő polgárok, ha most tartanának választásokat. A szombati napilapok mindegyike a kormány és a nagyobbik kormánypárt immár kijózanító népszerűségvesztéséről számol be – a hangsúlyok csak a magyarázatokban, illetve a magyarázkodásban mutatnak eltérést egymástól –, de másról nehéz lenne írni a legnagyobb közvélemény-kutató cégek frissen közzétett felmérési adatainak ismeretében. A mintavételek 30–40 százalék közötti népszerű(tlen)ségi indexeket regisztráltak az MSZP-nél növekvő Fidesz-előny mellett, ráadásul a Gallup januári adatai csak a péntek esti lapzártát karcolva jelentek meg: náluk a Fidesz már 18 százalékponttal vezet Kovács pártja előtt. (Az SZDSZ és az MDF fej fej mellett áll a parlamenti bejutást jelentő küszöb alatt.)

Emlékezetes, hogy a Magyar Szocialista Párt a 2002. évi választási kampányban – a számtalan szóbeli ígéret, személyesen vállalt és írásba foglalt garancia mellett – a Velünk az ország! választási szlogen mellett döntött. Ezt hirdették éjjel-nappal minden rendelkezésükre álló hullámhosszon, képernyőn, újságoldalon, szórólapon és óriásplakáton, e jelszó olvasható ma is sok vidéki MSZP-székház falán, holott a könnyen elfeledett tények szerint a második fordulóban a legtöbben akkor is a Fidesz polgári szövetségére voksoltak, és a második helyen végző MSZP csak az önmagát liberálisnak nevező párttal összeállva lett kormányképes. A szlogen mondanivalója egyébként bal szemmel nézve még inkább problémás, hiszen azt a kisajátító szemléletet hirdeti, amelyet éppen ők igyekeznek mások szemére vetni.
A rendszerváltozás utáni második álbaloldali-álliberális kormányciklusból eddig eltelt idő alatt a győztesek csekély előnye kezdetben csak lassan, majd egyre gyorsuló tempóban olvadt el és fordult mindinkább negatív irányba. Az okokat mi eleve tudtuk, láttuk, a bőrünkön éreztük s érezzük; akiknek meg ez kínos meglepetés, bajlódjanak csak a bizonyítvány magyarázásával. Sok sikert hozzá!

Az ilyenkor szokásos bűnbakkeresés szintén megkezdődött. Mindegy, hogyan igyekeznek szalonképessé kommunikálni kormányoldalról a nem éppen gemütlich családi hírt, miszerint válik az MSZP és az izraeli kampányguru, Ron Werber, a fejlemények mindenképpen a bizalom kölcsönös elveszítéséről árulkodnak. Talán még az is megfordult valakinek a fejében, hogy az 1994-ben egyedül 54 százalékkal választást nyerő (majd az SZDSZ-szel együtt 72 százalékos fölényben kormányzó) Horn-csapat is el bírta veszíteni a következő választást.

A szocialisták tanácstalanságát és ötlettelenségét jól mutatja, hogy a következő megméretésre, a júniusi uniós képviselő-választásra megint csak Horn Gyulát „találták ki”. Jó az öreg a háznál, mondhatja magáról a listán őt követő Kovács László is. Az pedig, hogy az Európai Parlamentbe minél nagyobb arányban való bejutásukat ezúttal egy kipróbált amerikai kampányteam közreműködésével remélik elérni a szocik, elképesztő történelmi paradoxon! Hiszen miről is van szó? Nem másról, mint hogy a második világháború után megvalósuló amerikai gazdasági-politikai hegemónia ellensúlyozására eredetileg kitalált, jellemzően német–francia gyökerű európai közösségbe, annak törvényhozásába most amerikai szakértői segítséggel igyekeznek betrükközni magukat olyan egykori szovjethű politikusok, mint a nevezett MSZP-s húzóemberek!

Tényleg az a kérdés, hogy velük van-e az ország vagy ellenük?