Reálpolitikai érték, avagy torz tükrünk a világban

Egy különösen érdekes könyv került a napokban a kezembe, amelyet Püski Sándor adott ki 2001-ben. Az Egyesült Államokban élő Sisa István Magyarságtükör című albuma, amely negyvennyolc fejezetben, csaknem négyszáz oldalon át mutatja be a magyarság történelmét, kultúráját. Ez a könyv nagy sikert aratott nemcsak a külföldön élő magyarok, hanem a világ más népeinek körében is, hiszen először angolul jelent meg The Spirit of Hungary címmel. Egyesek a művét a Feszty-körképhez hasonlították. Sisa István könyvével nagy űrt töltött be a Magyarországról írt alkotások sorában, mivel a szerző megpróbálta tárgyilagosan feldolgozni a honfoglaló magyarság ezeregyszáz éves történelmét. A szélesebb olvasótábor elnyeréséhez Sisa az úgymond panorámaszerű feldolgozást követte, tehát a magyar történelem egyes korszakainak bemutatása során nem ezernyi adatot sorolt fel, hanem a fő kérdések elemzésére szorítkozott, s ezeket a kérdéseket a vezető történelmi személyiségek életrajzán keresztül érzékeltette. Így a honfoglaló Árpád fejedelemtől, az államalapító Szent István királytól Nagy Lajos királyon, a reneszánsz Mátyás királyon, majd Bethlen Gáboron, Széchenyi Istvánon és Kossuth Lajoson át jutunk el a XX. század tragikus s ritkán felemelő korszakáig, az 1956-os forradalomig. De megismerkedhetünk a magyar zene nagyjaival, a magyar és magyar származású Nobel-díjasokkal, képet kapunk a hazai képzőművészetről, nyelvünk eredetéről, áttekintést ad a legnagyobb íróinkról, költőinkről. Ez a módszer azért is célravezető egy torontói kritikus szerint, mert az egyes nemzetek reálpolitikai értékét rendszerint az elért csúcsokkal szokták mérni, hiszen így derül ki, hogy adott alkalommal egy-egy nemzet milyen maximális erőkifejtésre képes.
Bár Püski Sándor a Magyarságtükör című könyv magyar nyelvű változatában megjegyezte, hogy történelmi gondolkodása, véleménye több részletben eltér a szerzőétől, mégis vállalta a kiadását ezzel a mottóval: „Lássuk, hogy a nyugati emigráció legnépszerűbb történelmi könyvét hogyan fogadják itthon”.
Ez azonban nehezen volt érzékelhető, hiszen e történelmi könyvet nem halmozták el recenziókkal. Mégis, ez a mű nem született volna meg Sisa István tollából, ha munkásságának középpontjában nem a magyarság nemzetközi hírnevének javítása áll. Ugyanis évtizedekig figyelte hírünk, hitelünk rontását. Ezt 1993-ban negyvenoldalas dokumentummal bizonyította be Magyarország torz tükre a világban címmel, amely megjelent az Országgyűlés külügyi bizottsága kiadásában, majd a Magyar Elektronikus Könyvtárban is.
Sokszor nem értjük, hogy az az ország, amely az 1956-os forradalomban és szabadságharcban példát adott hősiességből leleplezte a kommunista diktatúra embertelenségét, az a Magyarország, amely határainak megnyitásával nagyban hozzájárult, hogy 1989-ben a berlini fal leomoljon, annak politikusai képtelenek átütő külpolitikai sikereket elérni saját népük javára. Ennek oka pedig abban rejlik, hogy egyrészt nem ismernek bennünket, nem fordítunk kellő pénzt az ország hírnevének megteremtésére, másrészt azért ismernek félre bennünket, mert belföldön és külföldön egyaránt vannak ádáz ellenségeink és sikeres ellenpropagandistáink. Ezt akkor érthetjük meg, ha néhány dokumentumot idézünk Sisa István gyűjteményéből.
Például Indiana állami egyetemének, a Purdue Universitynek hatalmas könyvtárában Bethlen Ferenc 1960-ban végzett felmérése szerint a Magyarország történelmével foglalkozó könyvek nyolcvan százaléka határozottan magyarellenes volt. Vagy az Egyesült Államok iskoláiban referenciaként használt World Book Encyclopedia 1990-es kiadásában a Magyarországról szóló részt egy szláv történész, Janus Bugajski írta. Sisa István szerint komikus, hogy a Visit Hungary (Burke Publishing Company, London, 1985) című könyvet, amely történelmi összefoglalást is tartalmaz, egy Julian Popescu nevű egyén írta. A világszerte ismert National Geographic Magazine által közzétett Európai történelmi atlaszban csak annyit említ Magyarországról, hogy a barbároknak tekintett magyarok a vikingekkel egy időben inváziót vezettek Európa ellen a X. században. A XX. század eseményei közül megemlíti Csehszlovákia szovjet megszállását, de egyetlen szó sincs 1956-ról.
A Magyarország torz tükre a világban című tanulmány rátér arra is, hogy néhány Magyarországról külföldre elszármazott író is sok kárt okozott a magyarok megítélésében. Például Lomax Hungary 1956 című képes albumában két ilyen fejezetcím is található: A csőcselék terrorja és Nyugati ügynökök. Sisa a következő mondatokat idézi a fejezetekből: „… akik felvették a harcot az orosz tankokkal, azok közt a legjellegzetesebb figurák angyalföldi és ferencvárosi huligánok, bőrkabátos vagányok, stricik stb. voltak.” A munkásfiatalok, munkások szerepét általában leszürkíti a könyv. Egyedül a kommunista értelmiséggel tesz kivételt, azt sugallván, hogy ötvenhat előkészítése a „reformista” csoport érdeme volt. Aztán Sisa István elemzi a History of Hungary 1990-ben megjelent, Peter Sugar által jegyzett művet. A társszerzők közül többek között ott találhatjuk a Kádár-korszak vonalas történészeit, mint Hanák Pétert, Berend T. Ivánt, Ránki Györgyöt. Az I. világháborúban Magyarország szerepéről három oldalt ír Peter Sugar, de az azt követő Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság tevékenységét tizenhat oldalon át elemzi. A vörös terrorról, Szamuely Tibor „munkásságáról” megelégszik három sorral, a fehér terrorról azonban annál vérfagyasztóbb a beszámoló, amelyet azzal kezd, hogy az „ellenforradalom első három hónapjában mintegy ötezer embert végeztek ki, és több mint hetvenezren kerültek börtönbe vagy internáló táborba”. E számok Sisa szerint a fantázia világába tartoznak. Peter Sugar ebben a könyvben ajánlja kiegészítő olvasmányként Jászi Oszkár Revolution and Counter Revolution című művét. Sisa megjegyzi, hogy Jászi említett műve a legártalmasabb, a legelítélőbb, amit Magyarországról az I. világháború után valaha is írtak, mert minden lexikonban forrásműként tüntetik fel Nyugaton Magyarországgal kapcsolatban.
Sisa István dokumentumában utal arra is, hogy New Jersey állam kormányzója 1984-ben egy bizottságot nevezett ki arra, hogy tanulmányozza az állami iskolák tananyagában a kelet-európai országok történelméről szóló anyagot. A bizottsági jelentés bő példákkal bizonyítva rámutatott, hogy a tankönyvek bővelkednek torzításokban és ténybeli tévedésekben. A szerző utal a román magyarellenes propaganda sikereire is. Amikor Tőkés László püspök először járt Washingtonban, és a World Monitor című tévéműsor interjút csinált vele, akkor a vetítés teljes idején a képernyő alatt ott volt a felírás: „László Tőkés, Romanian Pastor”. Az interjú során nem tettek fel olyan kérdést, amire a püspök azt mondhatta volna, hogy ő magyar, és egyetlen kérdés sem hangzott el az erdélyi magyar kisebbségről sem. A román dezinformáció sikere mutatkozott meg 1990-ben a marosvásárhelyi eseményekről szóló beszámolókban. Az amerikai hírszolgálat román forrásokra támaszkodva kürtölte világgá a téves és hamis híreket. Sisa leírja, hogy azt híresztelték a román tájékoztatás alapján, miszerint Marosvásárhelyen egy gyógyszertár kirakatába kiírták: „Románt nem szolgálunk ki!” A New York Times újságírójának következtetése: „Ez volt az utolsó csepp a pohárban a helyi románság számára.” Valójában a gyógyszertár román felirata (Pharmacia) mellé kiírták magyarul is a nevet.
Ilyen és hasonló példákat említ a dokumentum a magyarságról alkotott torz képről. Szomorúan idézi a legrangosabbnak tartott magyar írót, Eszterházy Pétert, aki a Magyarok Világszövetsége 1992. augusztusi összejövetelét kommentálva a többi között ezt írta: „Magyar vagyok. Mit érdekel engem a magyarság maga. Mi a magyar? Nem érdekel. Fütyülök rá…”
Sisa István egyike azoknak, aki a Magyarságtükör, azaz The Spirit of Hungary című, angolul és magyarul megjelent könyvével a magyarságról kialakult téveszméket, tévhiteket szeretné eloszlatni külföldön és természetesen belföldön is. Nincs könnyű dolga.