Egyre inkább a virágok felé tolódnak az arányok a hobbikertekben felhasznált vetőmagok esetében, miközben csökken a zöldségfélék aránya. A háztáji kertészkedés azonban nemcsak pihentet, hanem megfelelő fogások alkalmazása mellett biozöldséghez is juttatja a családot. A virágszegmens fellendülésével újból megjelentek a boltokban olyan, régen kedvelt növények vetőmagjai is, mint a rezeda.
Kifejezetten a munkaidő utáni kertészkedést és az azzal járó fizikai és szellemi regenerálódást segíti a Rédei Kertimag Vetőmag-kereskedelmi Rt. tevékenysége, hiszen a vállalat a házi és virágoskertek feltöltéséhez-kivirágoztatásához kínál vetőmagokat. A testi és mentális relaxáción és szemet gyönyörködtető virágágyásokon túl a házi kertészkedéssel friss zöldségekhez is juthatunk, ráadásul biotermesztési módszereket is alkalmazhatunk. Nem érdemes tehát csak anyagi oldalról nézni a kiskert használatát.
Marton Ferenc, a cég igazgatója elmondta: társaságuk huszonöt százalékos részesedéssel a hobbi tasakos vetőmagok piacának egyik jelentős résztvevője. A forgalmazott faj- és fajtakínálatot – amelyek könnyen termeszthetők, jó részük helyben vethető – a hazai igényeknek megfelelően állítják össze, szem előtt tartva, hogy a növények a betegségekre kevésbé legyenek érzékenyek, és jól tűrjék a hazai szélsőséges időjárási viszonyokat – tette hozzá az igazgató.
A kertészkedni vágyók valóban komoly kínálatból választhatnak, a Kertimag Rt. a konyhakerti zöldségmagok 250 faját és fajtáját forgalmazza, de zöldborsóból, zöldbabból és csemegekukoricából is ötvenféle választási lehetőséget nyújt. Emellett forgalmaz gyógy- és fűszernövényekből huszonötfélét, az egynyári és évelő virágokból százötven fajt és fajtát és nyolcféle fűmagkeveréket is, de árusítanak madáreleségnek valót, és kínálják a kistermelők részére a szántóföldi növények (hibrid kukorica, takarmányrépa, cukorrépa, lucerna, vörös here, fehér here, napraforgó) vetőmagjait is. A cég újdonságai közé tartozik a KertDoktor sorozat, amely azon céllal készült, hogy a biokertészeknek segítsen a hasznos növénytársítások kiválasztásában és a biológiai növényvédelemben.

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó