A PC nem PC

Amerikából érkezett. A politikailag korrekt beszéd. A political correctness. Némi átalakuláson persze átment, mert nálunk nem a testi hibások és fogyatékosok diszkrét körülírására használják, hanem egészen másra. Hogy mire, azt politikailag korrekten nehéz azonosítani. Leginkább a közhazudozás, irányított véleményterror cím felelne meg honi használatának. Egyre nyomasztóbb és károsabb, hogy nálunk bizonyos élő, fájó és megoldatlan problémákról nem lehet, nem szabad, de nem is tanácsos beszélni. Az amerikaiak is érzik zsákutcájukat, amikor újságíróik izzadva és kínkeservesen próbálnak felhajtani kék szemű, magas, szőke hajléktalanokat, vagy amikor az egyetemeken a leszbikusok homoszexuális irodalmi kurzusokat nyomnak le a bölcsészek torkán, mint aktuálisan fontos és jegyzett művészeti irányzatokat.
Engem jobban aggaszt az a fajta itthoni PC-terror, amely folyamatosan nemcsak hiteltelenné, de egysíkúvá és sunyivá silányítja az amúgy sem egészséges közbeszédet.
Íme, a friss történet, amelynek a végét ma még nem látni. Egy budapesti általános iskolában az első osztályos cigány tanuló kislány elhagyta a hajgumiját. A tanítónője megtalálta, és visszaadta neki, azzal, hogy na végre, megvan ez a filléres kis vacak. Történetesen a kislány nagymamája is tanúja az eseménynek, és azonnal siet elpletykálni azt a kislány anyukájának, aki nem rest, és nem először ebben a tanévben beront az iskolába, nekimegy a tanítónőnek, ordítva és üvöltve elmondja mindenféle cigányellenesnek, majd szabályosan megtépi. A tanítónő sírógörcsöt kap a megaláztatástól, összeomlik, és közli, nem viszi jövőre tovább az osztályt. A szülők ennek hallatán felháborodnak, mert ezen a szülőn kívül mindenki maximálisan elégedett a tanítónő munkájával. Javasolják az igazgatónak, tegyenek feljelentést a verekedő asszony ellen. A tanítónő hallani sem akar erről, nem érdekli az igaza, retteg a család további atrocitásaitól. Az igazgató nem tudni, hogy dönt, de nem fűlik a foga semmiféle hivatalos lépéshez, mert egy perc múlva a nyakára megy valamelyik kereskedelmi csatorna, és bebizonyítja, hogy pontosan az ellenkezője történt annak, ami történt. Az iskola pedig megkapja a rasszista és kirekesztő bélyeget. A politikai korrektség jegyében a nyilvánosság nem ismeri a verekedő, beilleszkedni képtelen roma család fogalmát. Csak a magyarok lehetnek bűnösök, ezekben a történetekben a cigányok mindig ártatlanok. Ezért is lehet kudarc az integrációs oktatás.
De hogy legyen egy svédcsavar is, a szülők küldöttséget menesztenek az igazgatóhoz. Vezetőjük egy olyan anyuka, akinek a kisfia egy híres cigány család legifjabb sarját mondhatná az apukájának, de a frigy nem jöhetett létre, mert a férfi mamája minden eszközt bevetett, hogy a családba ne kerüljön be egy „primitív, magyar paraszt”. Esetünkben egy manökenalkatú, feltűnően csinos és talpraesett magyar lány. A politikai korrektség így termeli újjá az igazi ellentéteket magyarok és cigányok között. Mint ahogy ugyanennek az őrületnek a jegyében nem lehet kérdéses, hogy Kertész Imre könyve remekmű-e vagy sem. Akinek pedig mer nem tetszeni a Sorstalanság, azt egykettőre kitessékelik a nyilvánosságból. Megspékelve az antiszemitizmus vádjával. Hol tartunk?
Politikailag korrekt a televízióban meglobogtatni egy névtelen levelet, amelyet a cigányügyi államtitkár kap? A levél névtelen, de nem a szemétkosárban végzi, hanem államtitkár úr a televízión keresztül azt sugallja a nézőknek, hogy annak írója iskolázott, művelt valaki lehet. PC szerint kimondatlanul, körülírva egy cigánygyűlölő magyar. Névtelenül. Politikailag korrekten.
Ron Werber megjelenése egy szempontból hasznos: tojik a politikai korrektségre.
A jobboldalt meg kell semmisíteni. Őszinte beszéd. Követendő példa.