Nem vonul ki teljesen a térségből, de bezárja kaposvári üzemét az ország legnagyobb gabonakereskedelmi cége, az Agrograin Rt. A döntést a hatékonyság javítása érdekében tett lépésként értékelte Vermes András, az Agrograin Rt. elnöke. A hatvan dolgozót június végéig bocsátják el, és valamennyien megkapják a törvényben előírt juttatásukat – jelentette ki a társaság elöke a Napi Gazdaságnak. Hozzátette: az Agrograin nem vonul ki a dél-dunántúli térségből, bizonyos tárolókapacitásokat növelnek, ugyanakkor a kaposvári többemeletes irodaházat értékesítik. Mint ismeretes, tájékoztatóján Burány Sándor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium minisztere arról adott hírt, hogy az idei év első három hónapjában156 cég jelentett be létszámleépítést a munkaügyi központoknak, ami több mint tízezer fő elbocsátását jelenti. A miniszter arra is kitért, hogy a Dél-Dunántúlon az előző három hónapban egyetlenegy új munkahely sem létesült, s a dél-dunántúli, illetve az észak-alföldi régióban a cégek inkább elbocsátásokról adnak hírt.

Motoros angyalok segítenek egy beteg kisgyermek családján