időjárás 2°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Bűnözőkre csaptak le

2004.04.08. 23:00

Bejelentés érkezett szerdán a rendőrségre, amely szerint aznap délután fegyveres rablás készül egy pénzszállító autó ellen a főváros egyik bevásárlóközpontjánál, az Örs vezér terén – tájékoztatta lapunkat a BRFK sajtóügyeletese. A BRFK nyomozó főosztálya értesítette a terrorelhárító szolgálatot, majd nyomozók és kommandósok együtt indultak a helyszínre. Este hat óra körül felfigyeltek egy Citroënben ülő három férfira. Igazoltatták őket, majd ráakadtak a kocsiban két pisztolyra és a hozzájuk tartozó tárakra, illetve lőszerre. Fény derült arra is, hogy a Citroën lopott, még április 4-én tűnt el a XII. kerületből. A triót, amelynek tagjai nem tanúsítottak ellenállást, őrizetbe vették, ügyükben a BRFK nyomozó főosztálya jár el.
Miként megírtuk, szerdán a VIII. kerületi Kálvária térnél is három férfi tört rá egy pénzszállító autóra. Egyikük fegyvert fogott a szállítmány két kísérőjére, így végül több mint tízmillió forintot zsákmányoltak. Ez a banda egy Volkswagen Golffal hajtott el, amelyről annyit már tudni lehet, hogy a rendszámát egy másik kocsiról lopták. A BRFK nyomozó főosztálya a rendőrség internetes oldalán közzétette az útonállók személyleírását és a róluk készült grafikákat, s mint megtudtuk: sok hasznos információt kaptak a kézrekerítésükhöz.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.