Nem szavazott az Országgyűlés honvédelmi bizottsága tegnapi ülésén arról az MDF-es javaslatról, amelynek alapján a testület arra kérné fel a kormányt, hogy haladéktalanul terjesszen a parlament elé egy, az Irakban szolgáló magyar katonák hazarendeléséről szóló határozatot. A testület csaknem háromórás tárgyalás után három igen, tíz nem és hat tartózkodó vokssal utasította el, hogy a magyar katonák hazarendelését szorgalmazó javaslatról szavazzanak.
Karsai Péter (MDF) szerint aggasztó az utóbbi hetekben Irakban tapasztalható helyzet. Hangsúlyozta: nem stabilizáció, hanem háború folyik Irakban, amelynek részeseivé válhatnak a magyar katonák. Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium szocialista politikai államtitkára hangsúlyozta: nem történt olyan esemény, ami miatt át kellene gondolni a magyar szerepvállalást. Az államtitkár szerint semmi sem indokolja a bizottság ülését, hiszen egy hónap alatt már kétszer foglalkozott a testület az iraki helyzettel. Mint mondta, nem örülne annak, ha az európai parlamenti választási kampány egyik „slágertémája” lenne az iraki magyar részvétel. Bródi Gábor, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára tudatta: katonáink a stabilizációhoz járulnak hozzá Irakban, ahol az utóbbi hetek súlyos eseményei ellenére sem háború zajlik. Balogh András, a miniszterelnök nemzetközi stratégiai tanácsadója így érvelt: „Igaz, hogy Irakban súlyos jelenségek következtek be, ám alapvetően nem lehet ezeket (…) háborúnak minősíteni.” Karsai Péter megállapítására válaszolva közölte: egyáltalán nem alakult ki Irakban a vietnami háborúhoz hasonló helyzet.
Herényi Károly, az MDF parlamenti frakciójának vezetője nehezményezte, hogy a szállítások mindössze néhány százalékát teszik ki a humanitárius feladatok, holott a magyar közvélemény úgy tudja: a magyar katonák humanitárius feladatokat végeznek Irakban.
Norris egy magyar kedvencről beszélt, és ezt gondolja Piastri manőveréről
