Elutasította a német versenyhivatal elsőfokon az osztrák Agrana cukoripari konszern tervét a francia Atys csoport megvásárlására. Az Agrana ennek ellenére is bízik abban, hogy eredeti elképzelésének megfelelően meg tudja valósítani tervét. Az Agrana működési területét alkotó nyolc ország közül kettőben, Franciaországban és Magyarországon az érintett hatóságok már engedélyezték az akvizíciót.
Az Egyesült Államokban az elkövetkező napokban várható az engedély megadása. Mexikóban, Csehországban, Szlovákiában, és Ausztriában az engedélyezési eljárás még folyamatban van. Az engedély németországi elutasítása annál is inkább váratlanul érte az osztrák vállalatot, mivel három héttel ezelőtt a versenyhivatal még levélben értesítette arról, hogy nem lát okot az elutasításra. A 180 fokos fordulat miatt az Agrana minden jogi lehetőséget igénybe vesz a döntés megváltoztatására másodfokon. Az Agrana a Németországban szenvedett hátrány ellenére is változatlanul kitart globális hatáskörű akvizíciós tervének megvalósítása mellett. A konszern négy fázisban 2006 végéig tervezi az Atys teljes átvételét.

Kiderült, kik a felelősek a csányi mászókabalesetben elhunyt kislány haláláért