Elfogadta a svájci Novartis gyógyszergyár tegnap a német–francia Aventis gyógyszergyár felkérését az összeolvadási tárgyalások folytatására. A Novartisnál hozzátették: nem biztos, hogy sikerül megállapodásra jutni. Az Aventis azért kérte a Novartis segítségét, mert el akarja kerülni kisebb francia versenytársa, a Sanofi–Synthélabo gyógyszergyár ellenséges felvásárlási ajánlatát. Az Aventisnél csütörtökön közleményben üdvözölték a Novartis hajlandóságát. A francia gazdasági kormányzat – eddigi megnyilatkozásai szerint – inkább a Sanofi–Aventis kombinációt részesítené előnyben. A Novartis nagyságra az ötödik gyógyszergyár a világon, ezenközben 1,29 milliárd dolláros első negyedévi adózott eredményről számolt be csütörtökön, 22 százalékkal többről a tavalyi első negyedévinél, főleg egyszeri tételeknek köszönhetően. A forgalma 16 százalékkal, 6,6 milliárd dollárra nőtt. Az üzemi eredménye 11 százalékkal, 1,49 milliárd dollárra gyarapodott. A Novartisnál megismételték, hogy az idén rekordprofitra számítanak. A nagyságra második francia gyógyszergyár, a Sanofi csütörtökön 2,193 milliárd eurós bevételt jelentett az első negyedévről, 12 százalékkal többet az egy évvel azelőtti 1,959 milliárdnál. Az idei első negyedévi bevétel megfelelt a piaci várakozásnak. Árfolyamváltozások nélkül 18,4 százalékkal bővült volna az értékesítés. A Sanofinál a tavalyihoz hasonló bevétel-növekedést ígértek erre az évre is, és az adózott eredmény 15 százalékos gyarapodását valószínűsítették egyszeri tételek nélkül, változatlan valutaárfolyamokon. A Sanofi Plavix nevű, trombózisellenes szerének értékesítése 36,3 százalékkal, 394 millió euróra nőtt, de az idén az amerikai utángyártók bíróság előtt meg akarják óvni a szabadalmát az Egyesült Államokban. A szabadalom egyébként csak 2007-ben járna le. Az Aventis éppen a Plavixszal is érvel, amikor elutasítja a Sanofi ajánlatát, mondván, hogy csökkentené az egyesülés értékét, ha a Sanofi bevétele visszaesne a szabadalom elvesztése miatt. Ezenkívül az Aventis a Sanofi kínálta felvásárlási árat is kevesli, mert szerinte az messze nem tükrözi az Aventis értékét.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó