Hiányos egyeztetés a választási kampányról

Tábori Gabriella
2004. 04. 24. 20:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak három parlamenti párt képviselője tartott tegnap egyeztetést a választási kampányról, az MSZP ugyanis nem vett részt a megbeszélésen. A szocialisták távolmaradása ellenére a tanácskozást kezdeményező SZDSZ-kampányfőnök, Horn Gábor úgy fogalmazott: amiben megállapodtak, lehetővé teszi, hogy akár május elsejéig a négy párt megegyezzen egy játékszabályban. Szőke László MDF-alelnök, a párt kampánystábjának tagja előrelépésként értékelte a megbeszélésen történteket. Megállapodtak ugyanis abban, hogy mindent megtesznek a játékszabályok betartásáért, a másik két párt pedig támogatja azt az MDF-es indítványt, amely a szavazóbiztosok által használt eszközök, illetve a kampányban felhasznált pénz korlátozását célozza.
Horn Gábor hangsúlyozta: szeretné, ha a jövőben koalíciós partnerük, az MSZP is képviseltetné magát az egyeztetéseken. Utalt arra, hogy Tóbiás József szocialista pártigazgató egy nem elutasító, de a meghívás módja miatt kissé szemrehányó levélben felelt neki. Nyitrai Zsolt, a Fidesz kampányfőnök-helyettese arra a felvetésre, lát-e esélyt arra, hogy az EP-kampány nyugodt hangvételű legyen, úgy fogalmazott: kissé szkeptikus e kérdésben. Utalva az Index internetes portálon megjelent tudósításra az MSZP kampánytanácskozásáról, közölte: a szocialisták háborúra készülnek. A Fidesz ezzel szemben – hangoztatta Nyitrai – békés küzdelemre készül. – A mi célunk, hogy az emberek nyugalmát egy választási küzdelem soha ne zavarja meg – mondta, példaként említve a nemzeti petíciót, amely, mint mondta, nem bánt, nem bírál senkit. Szőke László szerint csak úgy van értelme a szabályok betartásának, ha azt mindenki megteszi. – Optimista ember lévén bízom abban, hogy az MSZP távolmaradása nem azt jelenti, hogy valami egész másban gondolkodnak, mint a másik három párt – fogalmazott Szőke.
Tóbiás József az MTI-vel tudatta: azért maradt távol az egyeztetéstől, mert egy korábban megszervezett vidéki kampánymegbeszélésen kellett részt vennie. Hangsúlyozta: szívesen részt venne egy egyeztetett időpontban megszervezett kampánymegbeszélésen. A pártok hétfőn szakértői szinten folytatják a tanácskozást.

Támogatja és részt vesz a nemzeti petíció melletti aláírásgyűjtésben a „történelmi” Szociáldemokrata Párt – jelentette be tegnap Szűrös Mátyás, a párt általános elnöke. Elmondta: nyilvánvaló, hogy a Fidesz egyedül is képes összegyűjteni az egymillió aláírást, de szeretnék demonstrálni, hogy támogatják az abban megfogalmazott célokat. Bejelentette: bizonyossá vált az is, hogy indulnak az európai parlamenti választáson. Megjegyezte: támogatják az uniós tagságot. Szűrös ismertette a Szociáldemokrata Polgári Kör felhívását, amely azzal fordult a többi polgári körhöz, hogy az ellenzéki politikai erőkre, elsősorban a „történelmi” Szociáldemokrata Pártra vagy a Fideszre szavazzanak.

Az egyházakra rájár a rúd
Az európai parlamenti választás közeledtével ismét rájár a rúd az egyházakra – mondta Szabó István református püspök. – Választási időszak közeledtével lassan már megszokjuk, hogy valamilyen módon, többnyire negatívan, kampánytémává leszünk – tette hozzá. Elmondta: két évvel ezelőtt ifjú baloldali „figyelőbrigádok” járták a templomokat, jegyzetelték a prédikációkat, ma pedig az unió parlamentjébe jelöltek némelyike nyilatkozik arról: az lesz a dolguk Brüsszelben, hogy megvédjék Európát a keresztény befolyástól. Arra kérte a résztvevőket, szavazzanak, de legyenek figyelemmel arra, a jelöltek valóban készek és képesek-e Magyarország és a keresztyénség érdekében Brüsszelben is eljárni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.