Amint olvashattuk, levélben kereste meg Bakonyi Tibor (MSZP) főpolgármester-helyettest a Gazdasági Rádió két vezetője. (Életemben nem hallottam, hogy létezik Gazdasági Rádió, de ez valószínűleg az én elmaradásom.) Avégett kopogtattak nevezettek Bakonyi Tibornál, működne-e velük együtt az államférfi egy nemes cél érdekében. A levélben havi 250 ezer forint együttműködési pénzt emlegettek a fővárosi önkormányzat és a tulajdonában lévő cégek számára.
Mi van itt, ebben az országban, emberek?
A Kulcsár Attilákon, Princz Gáborokon már lassan túljutott a nemzet, a Gyurcsányokon is megpróbál átporoszkálni – most itt van nevezett Bakonyi főpolgármester-helyettes (legfőbb cselekedete: kétszer átment az alagút alatt, a Lánchídon, majd hazament). Amúgy Bakonyi államférfi a fent említett levelet nemcsak a küzműcégeknek, hanem a kerületi önkormányzatoknak is továbbküldte (gondolom, cserében dobostortát kapott, vagy teadélutánra invitálták a nyugdíjasklubba).
Megy a lobbizás egy rádióért. Fórum kell, színtér, ahol még el lehet adni a szocialista vakert a 3,60-as kenyérről meg a kétforintos kolbászról. A gond az, hogy ezt már Rózsi néni sem veszi be. És itt van a bukta. Lobbizni kell egy rádióért. Ha már nem lehet kitörni Kondor Katalin nyakát, sem Polt Péterét, Járai Zsigmondét, kell egy rádió. Egy pártszócső. Ahol majd Kovács bácsi hirdeti az igét. A szöveget, mint régen.
Ha hagyjuk, itt maradunk.

Eladó a vármegye legkisebb háza – különleges ajánlat Vérteskethelyről