Mozgolódó szélsőbaloldal

–
2004. 04. 23. 18:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olvasom, hogy az MSZP és Tóbiás József szerint nem kell betartani semmilyen etikai és választási kódexet az európai parlamenti kampányban. Szándékuk szerint a bírságokat majd a meccs végén összesítik. Továbbá: az MSZP és Ron Werber szerint a Fidesz egy paranoiás fasiszta párt. Ez a választási stratégia nem lep meg, mert 2002-ben sem tartottak be semmit. Látom, hogy az akkor jól bevált, arcátlanul hazug, gyűlölködő hangnemet alkalmazzák most is. Ismét megpróbálnak a szavazókban félelmet kelteni. Ami a demokratikus jobboldal lefasisztázásából, leantiszemitázásából, valamint a Fidesz és Orbán Viktor minden fórumon való lejáratásáról szól. Kérdés, hogy a baloldali szavazótábor, amelynek nagyobb része becsapott, megtévesztett ember, erre a szélsőbaloldali hangnemre most is vevő lesz-e.
Aki ezután az MSZP-re szavaz, az a gyűlöletkeltésre szavaz. A deklaráltan háborús állapotokat kierőszakolók pártjára. Nem egy baloldali értékeket valló pártra. A júniusi választást az fogja eldönteni, hogy mennyire tudjuk mozgósítani a jobboldali tábort. Épp ezért minél többen menjünk el szavazni.

Gyorcsok Tibor
Máza

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.