Röviden

MTI - Munkatársunktól
2004. 04. 26. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb erdélyi autonómiatervezet
A romániai őshonos nemzeti kisebbségekre vonatkozó személyi elvű autonómia kerettörvényét május közepén készül benyújtani az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) – mondta szombaton Marosvásárhelyen Tőkés László református püspök, az EMNT elnöke. Kifejtette: a tanács igazi autonómiára és párbeszédre törekszik, ellentétben az RMDSZ-szel, amely szerinte csak a látszatra és önmaga képének alakítására ügyel. (MTI)

Demeter Werber átvilágításáról
Demeter Ervin felveti a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésén, hogy vajon Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadója nem végez-e olyan munkát, amely alapján át kellene esnie a C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon. A volt titkosszolgálati miniszter a Hír Televízió Péntek 8 című műsorában rámutatott: úgy tűnik, Ron Werber esetében nem történt meg az átvilágítás, ami azért is fontos, mert korábbi lapértesülésekből fény derült arra, hogy a tanácsadónak hírszerzői és titkosszolgálati múltja van, ami elengedhetetlenné teszi a kivizsgálást. (MN)

Autógyártás: Kína előzésben
Kína idei gépkocsigyártása várhatóan felülmúlja az ötmilliót a tavalyi 4,4 millió után. Ha beigazolódnak a várakozások, 2005-re a járműgyártásban Kína átveszi a második helyet Japántól, amelyet csak az Egyesült Államok előz meg. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.