Röviden

MTI
2004. 04. 26. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hibák a Kelly-ügyben
London. A brit védelmi miniszter szombaton minden eddiginél nyíltabban elismerte, hogy kormányzati hibák történtek a Kelly-ügy kezelésében, de közölte, hogy nem kíván távozni posztjáról. Geoff Hoon azt mondta: utólag visszagondolva az lett volna a helyes eljárás, ha David Kellyt felkészítik nevének elkerülhetetlen nyilvánosságra kerülésére. (MTI)

Beszivárgó ügynökök?
Varsó. A lengyel katonai titkosszolgálatok (WSI) többtucatnyi tisztje magas állami állásokban dolgozik, tíz-egynéhány ügynök pedig „fedés alatt” a lengyel miniszterelnök és az államfő közvetlen környezetében tevékenykedik – jelentette hét végi számában
a Rzeczpospolita című napilap. A cikk nagy vihart kavart a politikusok és politikai megfigyelők körében. (MTI)

Rátámadtak Le Penre
London. Brit tüntetők kis híján kirángatták a kocsijából tegnap
a francia szélsőjobb vezérét, Jean-Marie Le Pent, aki a hét végén Nagy-Britanniában igyekezett segíteni az ő mozgalmánál jóval kisebb befolyású Brit Nemzeti Párt európai parlamenti választási kampányát. David Blunkett brit belügyminiszter ezt megelőzően őrizetbe vétellel fenyegette meg Le Pent arra az esetre, ha látogatását gyűlöletkeltésre vagy a közrend megzavarására használja ki. (MTI)

Mozlim–keresztény villongások
Ambon. Tíz halottja és csaknem 60 sebesültje van a tegnap ismét fellángoló mozlim–keresztény villongásoknak az indonéziai Maluku tartományban. A vallási csoportok közötti tűzpárbaj azt követően robbant ki, hogy a terület fővárosában keresztény szeparatisták felvonulást tartottak. (MTI)

Megölhették a Jukosz ellenőrét
Moszkva. Egy brit tévé szerint lehet, hogy meggyilkolták a Jukosz orosz olajóriást ellenőrző Menatep csoport vezérigazgatóját, Stephen Curtist. A brit ügyvéd-üzletember kapcsolatot keresett a bűnüldöző szervekkel röviddel azelőtt, hogy helikoptere lezuhant a dél-angliai Dorset grófságban lévő Bournemouth közelében – jelentette a Channel 4 tévécsatorna, hozzátéve: Curtis elmondta a barátainak, hogy félti az életét. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.