Új lakásotthonok
250 millió forintos költséggel nyolc új lakásotthont épít állami gondozott gyermekeknek a debreceni önkormányzat idén. Hét lakásotthon kivitelezése a napokban kezdődik, és legkésőbb szeptemberben be is költözhetnek a gyerekek. Kósa Lajos polgármester elmondta: egy-egy otthonban nyolc–tíz gyermek nevelkedik családias körülmények között, és az a tapasztalat, hogy az innen kikerülő fiatalok könnyebben illeszkednek be a társadalomba, mint az állami nevelőintézetben felnövő társaik. (D. M.)
Rendzavarás a pécsi közgyűlésen
Apróra összevágott füzetlapokat dobáltak a képviselők fejére felháborodott szülők Pécsett, az önkormányzat közgyűlésén csütörtök délután. Az akciót az váltotta ki, hogy újabb óvodai csoportokat kell megszüntetni a városban. A közgyűlést vezető Toller László (MSZP) kiutasította a teremből a dobálózókat. (D. A.)
Megkövették Bayert
A Magyar Hírlap újságírója, Joó Hajnalka a lap tavaly őszi számában azt írta, hogy Bayer Zsolt a polgári körök országos tanácskozásán „zsidózós, kommunistázós” beszédet mondott. Bayer beperelte a lapot és a szerzőt. A Magyar Hírlap helyreigazítást közölt, Joó Hajnalka pedig a békítő- tárgyaláson elismerte, hogy valótlant állított, és bocsánatot kért Bayertől. Lapunk főmunkatársa a bocsánatkérést elfogadta, így a pert a bíróság megszüntette. (MN)
Dudálással a kátyúk ellen
Demonstrációt tartottak tegnap a kátyúk miatt a budapesti autósok. Az interneten terjesztett felhívásban arra kértek minden sofőrt, hogy déltől kezdve egy órán keresztül minden alkalommal dudáljanak, ha kátyúba hajtottak. A kezdeményezéshez Demszky Gábor főpolgármester is csatlakozott, holott az áldatlan budapesti állapotokért, a rengeteg kátyúért sokan elsősorban őt tartják
felelősnek. (MN)
Első fokon pert nyert a Vagabunds Kft.
A kormányváltás után a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) arra való hivatkozással, hogy az 1100 év Európa közepén című filmsorozatot készítő Vagabunds Film Kft. nem teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségeit, beperelte a céget. Mint ismeretes, a kft. egyik tulajdonosa Bayer Zsolt.
A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma elsőfokú ítéletében elutasította az NKÖM beadványát, és a cégnek adott igazat. Az ítélet nem jogerős, a minisztérium várhatóan fellebbezni fog. (MN)

Orbán Viktor: Isten veled, Mester! – fotó