Új arculat barna címerrel

Szentesi Zöldi László
2004. 04. 24. 20:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egységes vizuális arculattal jelentkezik május 1-jétől a Külügyminisztérium – tudtuk meg egy tegnapi sajtótájékoztatón. A minisztérium mellett hazánk 116 külképviselete az EU-csatlakozás napjától – többek között – névjegyeken, levélpapírokon, borítékokon is használja az új logót. A kormány tavaly döntött a nyilvános pályázatot kiírásáról, és szabadkézi vétellel döntött az ajánlatokról. A sajtótájékoztatón Bródi Gábor helyettes államtitkár elmondta, hogy a szaktárca vezetése gyorsan megtérülő beruházásként tekint az új arculatra. Elhangzott az is, hogy az egységes embléma bevezetése 3,9 millió forintos egyszeri többletköltséget jelent, ebből a nyertes cégnek 1,6 millió fizetnek ki.
A sajtótájékoztatón némi meglepetést keltett, hogy az új logóban a Magyar Köztársaság címerét nem színesben ábrázolták. A kiosztott sajtóanyagban jól látható, hogy az alkotmányban rögzített vörös-ezüst-arany-zölddel szemben az új logóban ábrázolt címer barnás árnyalatú, míg az uniós zászlót eredeti, azaz kék és sárga színeiben jelenítették meg. Újságírói kérdésre válaszolva a pályázaton győztes cég képviselője elmondta, hogy a kiírás értelmében „visszafogottan” kellett ábrázolniuk nemzeti jelképünket. Ehhez kapcsolódóan Bródi Gábor leszögezte, hogy az új logóval nem a magyar állami címert akarták reprodukálni. Az államtitkár a sajtótájékoztatón egyébként megjegyezte: „Elegáns, méltóságteljes, de nem hivalkodó, más nemzet öntudatát nem sértő arculatot akartunk, olyat, amelyik mértéktartóan kezeli a nemzeti jelképeket.”
A Magyar Köztársaság Alkotmánya XIV. fejezetének 76. paragrafusában a következőket olvashatjuk a címerről: „A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.