Vonatkatasztrófa Észak-Koreában

2004. 04. 23. 21:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább háromezren meghaltak, ezrek megsérültek (helyi tájékoztatás híján nincs pontos adat) tegnap Észak-Koreában, amikor a kínai határtól húsz kilométerre, Rjongcshon állomása közelében összeütközött és felrobbant két, kőolajat és cseppfolyósított földgázt szállító tehervonat – adta hírül a dél-koreai Ytn televízió. A szintén dél-koreai Yonhap hírügynökség jelentése szerint az állomás és környéke olyan volt, mintha szőnyegbombázás érte volna, mindenütt halottak és sérültek hevertek. A detonáció erejét jelzi, hogy a több kilométerre lévő Szinuidzsu falura emberi maradványok és különféle tárgyak hullottak – adta hírül az AP. A szerencsétlenség térségében szükségállapotot hirdettek ki, és – a teljes hírzárlat érdekében – megszüntették a telefon-összeköttetést. Jó néhány órával a tragédia után az észak-koreai hatóságok még semmilyen tájékoztatást sem adtak a katasztrófáról, pedig azt még a kínai és dél-koreai katonai hírszerzés is megörökítette. A robbanás állítólag nem sokkal azután történt, hogy Kim Dzsongil észak-koreai vezető különvonatán ugyanezen a vonalon tért vissza kínai látogatásáról. A dél-koreai hatóságok megerősítették a katasztrófa hírét, de állításuk szerint Kim Dzsongil kilenc órával korábban haladt ott el. Más források szerint azonban csak néhány perccel a detonáció előtt lépte át a határt. A dél-koreai védelmi minisztérium szintén megerősítette az óriási detonáció hírét.
*
Egyéb, az Ytn által idézett dél-koreai értesülések szerint Kim Dzsongilt nem érte támadás, hanem baleset történt. Külföldön élő észak-koreai menekültek azonban több Kim Dzsongil ellen elkövetett, sikertelen merényletről is beszámoltak.
A televízió szerint sok a kínai sérült is, őket a kínai oldalon lévő Dandong település kórházaiba szállították a mentők.
Miközben a nemzetközi hírügynökségek ontották a katasztrófáról szóló híreket, az állami észak-koreai hírügynökség tegnap este is csupán annyit ismert el, hogy Kim Dzsongil hétfőtől szerdáig – biztonsági okokból titokban – Kínában járt. Arról, hogy a határ mellett ezrek életét követelő katasztrófa történt, nem esett szó. A francia Libération című lap szerint Pekingben is csak tegnap közölték az észak-koreai vezér látogatásának hírét, annak ellenére, hogy a két politikus már hétfőn találkozott. A lap úgy véli: az észak-koreai hatóságok azért hallgatnak olyan mélyen a katasztrófáról, mert nem szeretnék, ha elhalványítaná szeretett vezetőjük látogatásának sikerét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.