Földet ért az űrsikló modellje

Hírösszefoglaló
2004. 05. 10. 16:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerencsésen földet ért szombaton a Főnix, az első európai űrsikló prototípusának modellje, amelyet helikopter vitt fel 2400 méter magasra, majd útjára engedte. Az EADS, Európa legnagyobb, űreszközöket készítő multinacionális konszernje által gyártott, német mérnökök tervezte, pilóta nélküli űrjármű kilencven másodperces repülés után, a svédországi Kirunában lévő kísérleti űrrepülőtéren, a kijelölt leszállóhelyen landolt – adta hírül az AP.
Az űrsikló első útját eredetileg egy nappal korábbra tervezték, de elhalasztották, hogy még egyszer ellenőrizhessék a Főnix fedélzeti számítógépét. A kísérlet következő szakaszában hőlégballonnal már jóval följebb, 130 kilométer magasságba irányítják a hat méter hosszú és 1200 kilogramm súlyú modellt, amely hatszor kisebb a valódi űrutazásokra szánt siklónál. Ha a nagy magasságból is sikerül a sima leszállás, az európai űrügynökség reményei szerint 2015 és 2020 között az európai sikló már asztronautákat is szállíthat a kozmoszba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.